Index Vakbarát Hírportál

Nem hisz a közvéleménykutatásoknak a Fidesz frakcióvezetője

2018. március 9., péntek 11:59

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője a Heteknek adott interjújában beszélt a hódmezővásárhelyi vereségről, mekkora szerepe volt benne az Elios-botránynak, az ellenzéki koordináció sikerességéről és az MSZP esetleges kieséséről, valamint a migráció kampányban betöltött szerepéről.

Hódmezővásárhely kapcsán Gulyás elmondta, hogy meglepte az eredmény.

Most újra tudatosíthatjuk, nincs lefutott választás… Ha valaki egy választásról azt gondolja, hogy már megnyerte, jó eséllyel el fogja veszíteni.

A frakcióvezető az MSZP-P pártszövetség 10 százalékos küszöb megugrására tett kísérletét hazárdjátéknak nevezte: „elképzelhető, hogy átlépik végül a közös lista miatt önmaguknak felemelt küszöböt, de ez nem bátorság, hanem vakmerőség a részükről.”

Gulyás elmondta, hogy a 2018-as választás kapcsán valószínűtlennek tartja a kétharmados Fidesz győzelmet.

Az ellenzéki jelöltek között van koordináció, lesznek visszalépések és két ciklus óta mi kormányzunk

- ezzel magyarázta az okát.

 A Hetek kérdésére válaszolva Gulyás elmondta, hogyan lehetséges szerinte egy „migrációmentes övezetbe” 1300 menekültet befogadni. Szerinte „egyetlen bevándorlót sem fogadtunk be”. Szerinte „az egész bevándorlási válság abból indult ki, hogy az Európai Unió és számos tagállam politikai vezetése nem tett különbséget menekült és migráns között. Mi mindig is azt mondtuk, hogy mi egyetlen egy bevándorlót sem akarunk befogadni, de humanitárius kötelezettségeinknek eleget teszünk.” 

A közvéleménykutatások megbízhatósága kétséges a Fidesz frakcióvezetője szerint.

„Ilyen közel a választásokhoz a közvélemény-kutatások értelmezése könnyen politikai célok szolgálatába állítható. Valamelyik nap az egyik kutatócég a Fidesz zuhanásáról közölt eszmefuttatást, miközben a mérése szerint a pártválasztók 48 százaléka ránk szavazna. Ez 3 százaléka több, mint amilyen arányban 2014-ben támogattak bennünket. Mi jelentené ebben az esetben a “példátlan zuhanást”?”- tette fel a kérdést Gulyás.

Az ellenzéki koordináció kapcsán úgy véli, hogy szélesebb körű összefogás lesz az egyéni körzetekben, mint 2014-ben. „Senki se zárkózik már el, hogy egy Gyurcsány-Szél-Karácsony paktum keretében koordináltan induljon a balliberális ellenzék, de Szél Bernadették nyitottak a Jobbik felé is és viszont. Ebből a káoszból csak annyit lehet kihámozni, hogy az ellenzéki pártok között a hatalom megszerzése érdekében bárki bárkivel bármire hajlandó. Még akkor is, ha szerintem olyan mértékű elvtelenséget, mint amilyen a szélsőbal és a szélsőjobb koalíciója, a választók többsége egész egyszerűen nem támogatna”- véli Gulyás.

Rovatok