Index Vakbarát Hírportál

Kétmilliárd forintot kaptak Schmidt Máriáék a Kertész Imre Intézetre

2018. március 20., kedd 00:19

Valamivel több, mint kétmilliárd forintot csoportosított át a kormány az idei költségvetésből Schmitt Mária alapítványának, hogy kialakítsa a Kertész Imre Intézetet - ezt  szúrta ki a hétfő este megjelent Magyar Közlönyben a Magyar Nemzet. Egész pontosan 2,06 milliárd forintot kap a Terror Házát üzemeltető Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, ebből 60 millió forint a Terror Háza felújítására (ami valamiért nagyon sürgős, a rendelet szerint augusztus 31-ig be is kell fejezni a munkát), a maradék kétmilliárd pedig a Nobel díjas magyar író nevét viselő intézet létrehozására. 

Az intézet hivatalosan már létezik, honlapja is van (amelyen egyelőre nincsen semmi), és vezetője is, Hafner Zoltán irodalomtörténész, aki Kertész köteteinek szerkesztője is volt.n És székhelye is van, egy villa a Benczúr utca 46-ban, amelynek megvásárlására már korábban kapott az Intézet 600 millió forintot. 

Az intézet célja elvileg az, hogy kezelje az író hagyatékát, kiadjon eddig még nem látott szövegeket és megismertesse Kertész műveit a nagyközönséggel. Ahogy a kormány létrehozta az intézetet és próbálja abba beleterelni a Kertészre való emlékezést, az már kirobbantott kisebb botrányokat. Amikor például 2017-ben Balog Zoltán és Schmidt Mária emléktáblát avattak az író korábbi lakhelyén,a  Török utcában a Kertész Imre Intézet molinója mellett, nem hívták meg az eseményre sem az író műveit kiadó magvető könyvkiadót, sem a Szépírók Társaságát, amelynek a 2016-os haláláig tagja volt. 

Rovatok