Index Vakbarát Hírportál

Bohócdoktorra és sakkoktatásra megy a gyűlölt Soros-pénz

2018. március 22., csütörtök 11:46

A kormányzati gyűlöletkeltéssel és a hiedelmekkel ellentétben Soros György a pénzét nem a migránsok betelepítésére fordítja. A listáján kórházban fekvő beteg gyerekek, autisták, a kisebbség, a sport és a környezetvédelem támogatása áll. A Nyílt Társadalom Alapítványok 100 millió forinttal támogatta a Somogy, Tolna és Baranya megyei civil és informális szervezeteket, hogy a helyi közösségeket erősítsék. A hatvan nyertes szervezet közül négyet be is mutatunk a cikkben. Az Abcúg cikke.

Elkezdték kiosztani azt a 100 milliós pályázati keretösszeget, amit az Emberség Erejével Alapítvány a Nyílt Társadalom Alapítványokkal szoros együttműködésben hirdetett meg a dél-dunántúli régióban. Mint korábban írták, a Nyílt Társadalom Alapítványok megbízta az Emberség Erejével Alapítványt és egy másik debreceni civil szervezetet, hogy kezeljék a projektet és bonyolítsák le a pályázatokat. A pályázatkiírás célja az volt, hogy a kisebb, helyi közösségek kezdeményezéseit támogassák.

„Úgy látjuk, hogy a szegénység mellett a másik legnagyobb probléma, hogy szétestek a helyi közösségek, nincs köztük párbeszéd és bizalom. Azt szeretnénk elérni, hogy a helyi közösségek karolják fel az ügyeket. Ha valakinek tűzifára van szüksége, akkor ne az legyen, hogy odavisszük teherautóval, hanem fogjon össze az utca, és nézzenek rá a nélkülöző idősekre” – nyilatkozta korábban Csontos Csaba, a Nyílt Társadalom Alapítványok szóvivője az Abcúgnak.

Éppen ezért rendkívül sokféle pályázat érkezett be, nem csak a szegénységgel vagy a hátrányos helyzetűekkel foglalkozó civil szervezetek pályázhattak, hanem gyakorlatilag bárki, aki valamilyen helyi problémára reagált és a helyi közösség építése volt a célja. Így kerültek a győztes pályázatok közé a kisközösségi aktivitást, életminőség javítást, esélyegyenlőséget, közösségi kultúra használatát, fiatalok részvételét és a zöld megoldásokat támogató projektek.

Mintegy 111 pályázat érkezett be az Emberség Erejével Alapítványhoz, akik a Nyílt Társadalom Alapítványok partnereként bírálták el a pályázatokat és választották ki a 60 győztest. A szervezetek két kategóriában indulhattak: az egyikben maximum 500 ezer forintra pályázhattak egy esemény, akció megszervezésére, a másikban pedig minimum egymillió, maximum pedig három millió forintra hosszabb távú, fenntartható projektekre. Az első kategóriában nem csak civil szervezetek pályázhattak, hanem akár informális közösségek is, így kerülhetett a győztesek közé például a T 20 Darts Club egyesület, akik a dartson keresztül folytatnak drogprevenciót vagy a HM Racing, akik a helyi motoros kultúrát akarják az elnyert összegből népszerűsíteni.

A pályázatok között rengeteg az olyan, akik sérült, beteg vagy hátrányos helyzetben lévő gyerekekkel foglalkoznak vagy sporttal, kulturális tevékenységgel, környezetvédelemmel. A teljes listát itt olvashatják.

Most pedig ismerkedjenek meg közülük néhány győztessel!

A Nevetnikék Alapítvány fő küldetése, hogy nevetést vigyenek a Pécsi Gyermekklinika betegeinek, akik épp műtétre várnak vagy azután lábadoznak. Az öt éves alapítvány csupa önkéntesből áll az orvostanhallgatóktól a nagymamákig. Különböző programokat szerveznek a klinikán fekvő beteg gyerekeknek, például mesélnek nekik, játszanak velük, de időnként még egy bűvész is szórakoztatja a betegeket.

A Nevetnikék Alapítvány az egész kórházban, minden osztályon jelen van, a hét minden napján. Csakhogy a 30 fős önkéntes csoport nem elég arra, hogy minden nap minden osztályt meglátogasson, ezért a gyerekeknek sokat kell várniuk, amíg újra játszhatnak az önkéntesekkel. Emiatt fordult az alapítvány a Nyílt Társadalomhoz, amitől 2 224 614 forintnyi támogatást kaptak. Ez az összeg lehetőséget ad a bővítésre és egy teljes foglalkoztatottságú koordinátorra, aki összeszervezi az önkénteseket. Ebből a pénzből nagyjából a duplájára tudják növeszteni az önkéntesek számát, de az alapítvány távlati céljai között szerepel, hogy elérjék a száz főt. A pályázati pénzből tervezik fizetni a bűvészelőadásokat, illetve a különböző eszközöket. Az alapítványnak azonban nem célja, hogy örökké a Nyílt Társadalom vagy más pályázati pénzekből tartsák fenn magukat. Szeretnék, ha a kórházban fekvő beteg gyerekek szülei hosszú távon támogatnák majd őket.

„Ez lehetne egy olyan program a klinikán, amit a gyerekek minden nap várhatnak” – mondja az Alapítvány egyik tagja.

A Diabelli Művészeti és Oktatási Alapítvány autisták művészetterápiájára és házi segítségnyújtás elindítására kérte a támogatást, 2 999 000 forintot. A művészetterápiát Pécsen szeretnék elindítani, ahova vidéken élő autistákat és a szüleiket várják majd, hogy a zene és képzőművészet bizonyítottan jótékony hatását élvezhessék. Az alapítvány egy másik nagy vágya pedig egy támogató szolgálat létrehozása volt, amellyel segíthetik a fogyatékkal élők családtagjait a hétköznapi ügyek elintézésben otthoni felügyelet vállalással. A távlati célok között szerepel, hogy az iskolarendszerből kikerülő autistáknak egy foglalkoztató házat is létrehozzanak. A 2003 óta működő alapítvány művészeti neveléssel foglalkozik, melynek során értelmi sérült fiatalokkalés több hátránykompenzáló szervezettel, tanodákkal működtek együtt.

Egy olyan civil szervezet, a Számá Dá Noj is nyert támogatást, akiknek az egyik tanodájáról és az ott működő távkorrepetálásról már olvashattak az Abcúgon.

A cigánysággal 2000 óta foglalkozó szervezet több tanodát is működtet, a legnagyobbakat Gilvánfán, Alsószentmártonon és Magyarmecskén, emellett ingyenes jogsegélyszolgáltatást nyújt, de a felnőtteknek is szervez közösségi programokat.

Már többször is pályáztak a Nyílt Társadalom Alapítványhoz, ezúttal pedig arra kaptak három millió forintot, hogy elindítsanak egy drogprevenciós projektet.

„Mi nem migránsokhoz kértük ezt az összeget, hanem cigány gyerekeknek és családjaiknak szeretnénk segítséget nyújtani a tanuláshoz” – mondja Békés Andrea, a szervezet egyik vezetője.

Az egyesület tagjai egyre többet találkoztak olyan fiatalokkal, akik szintetikus drogokhoz nyúltak, és mivel a tagok nem voltak kiképezve arra, hogy kezeljék ezt a problémát, szerettek volna egy szakértőt. Az elnyert pénzből megvásároltak egy prevenciós program csomagot, ami valószínűleg szeptemberben fog elindulni. A több alkalmas foglalkozásokat azokban az iskolákban fogják tartani, ahova a tanoda növendékei járnak, így a többségi gyerekek is hallhatnak a drogokról.

A mostani pályázat célja viszont az is volt, hogy ne csak az elesetteken segítő civil szervezetek juthassanak támogatáshoz, hanem más közösségformáló kezdeményezek is. Így került bele a rostába a Donner – Császárrét Érték Egyesület, akik Kaposváron sportszervezéssel foglalkoznak. Az egyesület még csak pár éve alakul, hogy az ottani közösséget összefogja sakkal és lábtenisszel, de egy játszótér, focipálya és lábtenisz pálya építésében is aktívan részt vettek.

A pályázaton elnyert 2 287 000 forintot készségfejlesztő sakkoktatásra szeretnék költeni, amit a város óvodáisainak és iskolásainak tartanának. Ez a kezdeményezés egyedülálló az országban és nem csak annyiból áll, hogy megtanítják a fiatalokat sakkozni, hanem a sakk által fejlesztenek készségeket, amiket más területeken is kamatoztathatnak. Ugyanis a sakkozás jótékony hatással van a hiperaktív vagy a rossz magatartású gyerekekre, és képes arra is, hogy 0,9 tizeddel javítsa a tanulók átlagát.

Szintén a pályázati pénzből szeretnének szervezni egy nyílt napot, ahol sportolásra ösztönöznék a kaposvári lakosságot, de egy családi nap megrendezése is rajta van a listán.

Rovatok