Index Vakbarát Hírportál

Fideszesek mondták el, min múlott a nagy győzelem

2018. április 16., hétfő 14:04

A 444.hu olyan fideszes politikusokkal beszélgetett, akik nem az országos vezetésben vannak, hanem egy-egy választókerület szintjén tolták végig a kampányt. Ezekből a beszélgetésekből pedig nagyjából kirajzolódott, hogy szerintük mi lehetett a kétharmadnyi siker titka. Ezeket a lap pontokba is szedte:

Azt írják, a Fideszben választás előtt volt néhány rossz jel, például, hogy a korábbi választásokhoz képest kevesebb volt a hadba fogható aktivista, hogy előjöttek nagyobb botrányok, mint a Tiborcz-ügy, vagy a Kósa milliárdjai, de ezeket később sikerült orvosolni. És látszott ugyan az is, hogy a nagyobb településeken, városokban nem annyira fog tarolni a Fidesz, de erre meg ott volt a megoldás az évekkel ezelőtt, a Fidesz által újraszabott szavazókerületek, amivel a nagyobb városokhoz sok kisebb községet is hozzávágtak. Így aztán több mandátum is azon múlt, hogy a városi nem túl jó szereplés mellett az ide tartozó falvakban tarolt a Fidesz.

Ehhez társult a fenti felsorolás első pontja: vidéken sok helyen katasztrofális állapotban van az ellenzék, a baloldal legalábbis sok helyen gyakorlatilag eltűnt. De a Jobbik is kifulladt, a cikk szerint megnyugtató volt látni a fideszeseknek, hogy a jobbikos fórumokon egyre kevesebb ember van. És hát: "A választókat korábban felrázó helyi aktivista csoportok a Jobbiknál jórészt egészen fiatal radikálisokból álltak, akik mostanra kinőtték a mozgalmárságot, vagy rájöttek, hogy a Fidesz sokkal erősebb, és már ugyanazt a nacionalista és rendpárti ideológiát képviseli, ami őket annak idején annyira izgatta"  - írja a lap.

És jöttek a végtelen számú átadások, és az egyértelmű üzenet a polgármestereknek: a fejlesztési pénzek csak akkor jönnek, ha a Fidesz jól szerepel.

A cikk végén pedig kiemelik a Fidesz telefonos kampányának sikerességét. Minden eddiginél jobban támaszkodott a kormánypárt ebben a kampányban erre az eszközre, több ellenzéki politikus és párt lejáratására is használták, de végül Orbán Viktor hangjával is hívták az embereket, hogy választásra buzdítsák őket. 

Rovatok