Index Vakbarát Hírportál

Vallomást tett Gyárfás Tamás, úgy tudni, minden vádat tagad

2018. április 18., szerda 10:08

Részletes vallomást tett a Fenyő-gyilkosság ügyében Gyárfás Tamás, mondta a PestiSrácok.hu-nak Bánáti János, Gyárfás ügyvédje. A lap azt írja, a védő ennél többet nem árult el, de "úgy tudják", Gyárfás tagadta a bűncselekményt.

Kedden számoltunk be arról, hogy Gyárfás Tamást, a Magyar Úszó Szövetség korábbi elnökét meggyanúsították Fenyő János vállalkozó 1998-as megölésével kapcsolatban. Gyárfást kedden előállították a Nemzeti Nyomozó Irodában (NNI), kihallgatták, valamint őrizetbe is vették. Emberölésre való felbujtás a gyanú, azaz az, hogy Gyárfás Tamás megbízást adott a magyar olajmaffia akkori egyik fő alakjának, Portik Tamásnak, hogy ölje meg Fenyőt, Gyárfás üzleti ellenfelét.

Úgy tudni, az ügyben most egy hangfelvétel hozott fordulópontot. A szóban forgó, 2004-es, Portik és Gyárfás közötti beszélgetést rögzítő felvételt Portik Tamás vette fel. A felvétel előkerülése összefügghet azzal, hogy Portikot egy hete ismét kihallgatták. A felvételről egyébként a gyilkosság miatt tavaly jogerősen életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Jozef Roháč öccse beszélt először.

Az Index úgy értesült, hogy a felbujtó személyére nézve korábban is voltak információk, de a 2000-es években az ügyész azt mondta, hogy amíg nincs meg az, aki meghúzta a ravaszt, addig nem lehet lépni a felbujtó ellen.

Rovatok