Index Vakbarát Hírportál

Harmadával csökkent a balesetek száma a vasúti átjárókban

2018. április 19., csütörtök 09:03

Az első negyedévben az előző évi huszonhétről tizennyolcra, azaz 33 százalékkal csökkent az ütközések, gázolások száma a vasúti átjárókban - közölte a MÁV. Idén március végéig egy halálos, egy súlyos és öt könnyű sérüléssel járó baleset történt, mindegyik jól működő sorompóval biztosított átjáróban. 2017-ben a MÁV biztonsági szakemberei kétszázszor tartottak forgalombiztonsági ellenőrzést a sorompóknál, és hasonló kampányakciókra idén is lehet számítani.

Tavaly a MÁV és a MÁV-HÉV pályahálózatának vasúti-közúti kereszteződéseiben 99 ütközés és gázolás történt, ebből 16 a HÉV átjáróiban. Ez egész évre vetítve több mint 2016-ban, ám a tavalyi utolsó és az idei első negyedévben jelentősen csökkent a balesetek száma a megelőző évek azonos időszakaihoz viszonyítva. Idén március végéig a MÁV hálózatán huszonötről tizenhatra (33 százalékkal) csökkent a balesetek száma a tavalyi első negyedévhez képest; a HÉV-nél két-két baleset történt 2017. és 2018. első három hónapjában. Az ütközések, gázolások kivétel nélkül gondatlanságból, figyelmetlenségből adódott, vasúti berendezés meghibásodásából eredő baleset több mint hét éve nem történt. 

A MÁV szerint a balesetek számának mérséklődése az ellenőrzéseknek és a baleset-megelőzési kampányoknak is köszönhető. A Nemzetközi Útátjárós Biztonsági Kampány (ILCAD) keretében, 2017. június 2-án ötven sorompónál tartott ellenőrzésen kívül tavaly 190 alkalommal, 157 vasúti átjáróban végeztek forgalombiztonsági akciókat. Az idei ILCAD-napon, június 7-én is számíthatnak ellenőrzésekre a közlekedők a vasúti-közúti kereszteződéseknél.

Rovatok