Index Vakbarát Hírportál

Lecsaptak a bárra, ahol két pálinkát 225 ezerért adtak

2018. április 20., péntek 07:21

A nyomozók elfogták annak a belvárosi szórakozóhelynek az üzletvezetőjét és személyzetét, akik újabb túlszámlázást követtek el külföldi férfiak sérelmére, írja a Police.hu.

A rendőrségi közlés szerint egy József Nádor téri szórakozóhely újra kinyitott azután, hogy korábban túlszámlázás miatt bezárták. A hely új nevet kapott, de az üzletvezető és az alkalmazottak továbbra is maradtak. Az üzletvezető, a 46 éves budapesti K. Valentina és az alkalmazottak, a 41 éves budapesti D.-M. Ágnes, valamint a 33 éves szigethalmi O. Beáta januártól márciusig követte el ismét a bűncselekményeket.

A gyanú szerint az alkalmazottak becsábították a külföldi férfiakat a szórakozóhelyre, rávették őket, hogy igyanak, aztán amikor a vendégek távozni akartak, brutális számlát kaptak. Előfordult, hogy

pár pohár pezsgőért és röviditalért 180 ezer forintot kellett fizetni, illetve két pohár pálinkáért 225 ezer forintot kértek.

Az alkalmazottak több esetben bankautomatákhoz is elkísérték a sértetteket, de voltak, akiktől ellopták a pénztárcájukat.

Az V. kerületi rendőrkapitányság nyomozói április 18-án éjszaka otthonában elfogták az üzletvezetőt, valamint munkahelyükön a két alkalmazottat. A rendőrök a három nőt üzletszerűen elkövetett csalás, kifosztás és lopás miatt gyanúsítottként hallgatták ki. K. Valentinát őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

Rovatok