Index Vakbarát Hírportál

Többet nem titkolhatja az állam, melyik kórházban hány kórházi fertőzés volt

2018. április 24., kedd 15:20

A bíróság jogerős döntése szerint nyilvánosságra kell hozni a kórházi fertőzések adatait kórházankénti bontásban, számolt be a Társaság a Szabadságjogokért az általuk indított per végeredményéről. A jogvédők az Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi) perelték be, miután az ÁNTSZ és a tárca nem adta ki ezeket az adatokat.

Az állami szervek korábbi állásfoglalása szerint „a részletes adatok közlése veszélyeket hordozhat magában és félrevezetheti a pácienseket”. Hozzátették: a társadalom nem elég érett rá, hogy az adatokat megismerje. A közérdekűadat-igénylést pedig arra hivatkozva tagadta meg az Emmi, hogy álláspontjuk szerint a kért adatok döntés-előkészítő jellegűek. 

Az Ítélőtábla részletes ítélete szerint viszont csak akkor lehet az adatok döntés-előkészítő jellegére hivatkozni, ha pontosan megjelölik, milyen döntést készítenek elő az adatok, miképpen, és mikor fogják azt meghozni. A bíróság azt is kimondta, hogy az adatok nyilvánosságához fűződő közérdek egyértelműen előrébb való, mint azok zártan kezelése.

A mostani ítélet szerint a tárcának 15 napja van arra, hogy megküldje a számokat. A kórházi fertőzésekről eddig is minden évben készültek jelentések, ezek azonban túlságosan általánosak és a laikusok számára teljesen érthetetlenek voltak, írja a TASZ. 

„Amint megkapjuk az adatokat, nyilvánosságra hozzuk őket, és elvégezzük azt a munkát is, ami az ÁNTSZ és az EMMI feladata lett volna: az adatok értelmezését, összefoglalását, vizualizálását” – tette hozzá a TASZ részéről Asbóth Márton.

Minden másnapra jutott halál

2016-ban 1481 multirezisztens, vagyis a legtöbb antibiotikumnak ellenálló kórokozóval (MRK) is megfertőződött beteg halt meg a kórházakban. Az elhunytak közül

174 ESETBEN A FERTŐZÉS VOLT A HALÁL KÖZVETLEN OKA, VAGY KÖZREJÁTSZOTT AZ ÁPOLT HALÁLÁBAN.

– derült ki az Országos Epidemiológiai Központ jelentéséből, amiről itt írtunk. További cikkeinket a témábanide kattintva olvashatja.

Rovatok