Index Vakbarát Hírportál

Eldőlt, hogy elnök és elnökhelyettes lesz a Jobbikban

2018. április 28., szombat 13:18

Két kongresszust is tart a Jobbik, ezeken eldől a jövőben milyen szerkezetben vezetik a pártot, illetve az is, hogy kik. És ezzel nyilván az is, hogy néppártosodós irány lesz, vagy inkább radikálisabb irányba fordul majd a párt.

Az első kongresszus most szombaton volt, ahol a 24.hu cikke szerint az első feléről döntöttek. A jelenlegi rendszerben egy elnök és hat alelnöke van a pártnak, most arról döntöttek, hogy beemelnek még egy pozíciót, az elnökhelyettesit, így egy elnök és egy elnökhelyettes vezeti a pártot a hat alelnökkel. Ezt a küldöttek négyötödének támogatásával megszavazták. 

Megtörtént ez a strukturális változás, a jövőben nemcsak egy elnök, hanem hat alelnök irányítja a Jobbikot, hanem elnök, elnökhelyettes és hat alelnök, tehát a társelnöki rendszer az ugye el lett vetve, és helyette egy elnök-elnökhelyettesi koncepció lépett életbe, és ez a küldöttek több mint 82 százalékának egyetértésével, hatalmas többséggel elfogadásra került

- mondta Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője a Hír TV-nek.

A korábbi rendszerben, ha az elnök valami miatt akadályoztatva volt, akkor ő jelölhetett ki maga helyett valakit a hat alelnök közül, az új rendszerben így állandó helyettese lesz. A cikk szerint, ha a következő kongresszuson (május 12.) Vona akarata érvényesül, akkor az elnök és elnökhelyettes pozíciókban Sneider Tamást és Gyöngyösi Mártont láthatjuk majd.

A másik lehetőség itt ugyebár Toroczkai László, aki Vona lemondása után bejelentkezett a párt elnöki tisztségéért. Toroczkai legutóbb egy hosszú posztban reagált a felvetésekre, miszerint vele nem feltétlenül bővülne a Jobbik tábora, sokkal inkább szűkülne. Azt írta tréfálkozva: "állítólag nem vagyok elég néppárti, csak egy szűk réteg fogadna el, elszigetelődnénk, viszályokat okoznék, aztán miután vérfürdőt rendeznék a megválasztásomat követően, kukagyújtogatókat hoznék a Jobbikba", majd hosszan kifejtette, hogy ő maga a néppártiság szobra. Novák Előd pedig arról írt Facebookon, hogy hagyni kellene ezt a társelnöki-elnökhelyettesi liberális hülyeséget, és egy erős vezetőt kellene választani, Orbánék is ezzel nyernek.

A 24.hu azt írja, a kongresszus azt is megszavazta, hogy megmarad az elnöki vétó lehetősége az elnökségi tagokat illetően, ez ugyebár az, amivel Vona élt is, amikor kiszorította Novák Elődöt például.

Rovatok