Index Vakbarát Hírportál

Nem ül be a parlamentbe az alakuláskor Hadházy Ákos

2018. május 2., szerda 22:13 | aznap frissítve

Nem veszi fel a képviselői mandátumát jövő kedden, a parlament alakuló ülésén az LMP-listáról bejutott Hadházy Ákos. A politikus, aki lemondásáig a párt társelnöke volt, a Hír tévé Egyenesen című műsorában beszélt erről. Azt mondta, az új Országgyűlés illegitim, ezért annak május 8-i alakuló ülésére sem megy el.

„Nagy valószínűséggel, ha fel is veszem a mandátumot, nem 8-án fogom megtenni. Nem hiszem, hogy valamiféleképpen nem lehetne tiltakozni amiatt, hogy nem egy legitim parlamentről lesz szó. Nyolcadikán szerintem nem kellene megjelenni” – mondta az adásban. Arról is beszélt, hogy szerinte minden ellenzéki képviselőnek hozzá hasonlóan kellene tiltakoznia.

A műsorban szó volt Hadházy szerda reggeli rádiós szerepléséről is – a politikus életében először volt a közrádió vendége, az LMP-s belügyek miatt hívták, de a lehetőséget kihasználva beolvasott az állami propagandamédiának –, ennek kapcsán azt is elmesélte, mi is történt akkor, amikor két évvel ezelőtt már majdnem szerepelhetett a Kossuthon.

A teljes beszélgetést itt nézheti meg.

Rovatok