Index Vakbarát Hírportál

Kásler: 700 milliárdos fejlesztés indul a fővárosi egészségügyben

2018. május 14., hétfő 16:56

Az Emmi élére jelölt Kásler Miklóst hétfőn az országgyűlés kulturális és népjóléti bizottsága is meghallgatta. Az orvosprofesszornak az elmúlt hetekben több igencsak vitatható kijelentése jelent meg a Tízparancsolat betegségmegelőző hatásáról vagy a férfiak és a nők viszonyáról, de a tárca várományosa most mindkét bizottságban visszafogottságát és tárgyszerűségét igyekezett kidomborítani. Ahogy várható volt, a kulturális bizottság 8:6 arányban, a népjóléti bizottság pedig 9:6 arányban támogatta kinevezését a miniszteri posztra.

Kásler mindkét plénum előtt tulajdonképpen saját szavaival elmondta az Emmi stábja által készített háttéranyagot a tárca eddigi eredményeiről. Ezt nem én találom ki, ő maga mondott köszönetet a végén a minisztérium munkatársainak az anyag elkészítéséért. Mindkét helyen gyakori fordulata volt, hogy az elmúlt nyolc évben az Emmi már megteremtette az alapokat, és kidolgozta a közép- és hosszútávú stratégiát az egészségügy, az oktatás, a kultúra, a szociális terület és a sport fejlesztéséhez, így ő miniszterként ezt fogja folytatni.

Az országgyűlési bizottságokban a miniszter-jelöltek meghallgatásának dramaturgiája aligha alkalmas valódi vitára, a jelölt megszorongatására és konkrétumok kicsikarására. A jelölt elmondja koncepcióját, az ellenzéki képviselők kérdéseket és kérdésnek álcázott támadásokat intéznek hozzá, a kormánypárti képviselők megvédik, dicsérik a minisztert, esetleg érdeklődő kérdéseket tesznek fel, majd ezután a jelölt vagy válaszol a konkrét kérdésekre, vagy nem. Kásler ezt inkább az egészségüggyel kapcsolatban tette meg, az oktatás, kultúra, sport ügyeinél csak lényegében megismételte expozéját.

Nézzük, mi derült ki (és mi nem) a két bizottsági meghallgatáson: 

Az Emmi vezetőjének alapállása az, hogy a rendkívül szerteágazó és fontos területeket egybeolvasztó minisztérium irányítása azért nem bonyolult, mert ezeknek a területeknek egyetlen középpontja van: az ember. Ha tisztázzák az alapértékeket, ezekhez már könnyebb kijelölni a célokat és az eszközöket, mondta Kásler Miklós. Ezek az alapértékek a nemzet fennmaradásának szolgálata, a nemzeti szuverenitás, a nemzeti és keresztény kultúra védelme, a családok és a gyermekszületések támogatása, a  munkaalapú társadalom, a teljes foglalkoztatottság.

A népjóléti bizottságban Szabó Tímea azzal szembesítette Káslert, hogy komolyan gondolta-e, hogy a Tízparancsolat betartása a halálos betegségek 80 százalékától megvédi az embert. Felidézte azt is, hogy Kásler szerint a férfiak azért halnak korábban, mert nőkkel élnek együtt. Szabó Tímea ezután azt kérdezte: ezek szerint tovább élnének a férfiak, ha férfiakkal élnének együtt? Kásler igyekezett higgadtan válaszolni. Mint elmondta: a Tízparancsolatról szóló gondolatai egy sikeres tévésorozat egyik részében szerepeltek, és azt ajánlotta Szabó Tímeának, hogy nézze meg a többi részt is. Kásler a másik felvetésre azt mondta: ő tiszteli a nőket, és a minisztériuma vezetésében munkatársai körülbelül fele is nő lesz.

Számos fontos problémára azonban a miniszter egyelőre nem adott megoldási javaslatot. Ezeket az ellenzéki képviselők sorolták fel:

Rovatok