Index Vakbarát Hírportál

Lázár: Szerencsére már nem vagyok a kormány tagja

2018. május 16., szerda 21:37

Lázár János, Csongrád megye 4. választókörzetének országgyűlési képviselője a 444.hu-nak adott interjút Mártélyon. A Miniszterelnökség egykori vezetője elhatározta, hogy ellátogat körzetének mind a 19 képviselőtestületi ülésére, ennek első állomásán csípték el egy beszélgetésre a politikust. A "Küldték vagy jött?" - kérdést ügyesen kikerülte, azt mondta, Orbán Viktor most is számít a munkájára, hiszen fideszes országgyűlési képviselő. 

Az interjúban elmagyarázta, hogy teljesen rendben van, hogy ebben a kormányban nem tartott rá igényt Orbán Viktor, akivel kifejezetten jó a személyes viszonya, és nem érzi a támogatása hiányát. El kellett szomorítania azokat, akik eddig azt hitték volna, azért nem vesz részt a kormány munkájában, mert nem értett vele egyet. Szerinte csak arról van szó, hogy Magyarországon még nem értik, hogy egy kormányzati ciklus a miniszterelnök megbízatásáig tart, 2014-ben, amikor felkérte Orbán, teljesen világos volt számára, hogy az újonnan megalakuló kormány mandátumáig fog szólni a munka. 

Én nyolc évet dolgoztam Budapesten frakcióvezetőként, államtitkárként, majd miniszterként, én ezt egy lezárt dolognak, kerek egésznek tekintem, és örülök annak, hogy most a választókerületemre több időm és több energiám jut  

- mondta szavaival, de az arcán nem igazán látszott az öröm. 

Lázár jól ismert sármját szakálla mögé rejtve, az eddig megszokottnál kevésbé vidáman és dinamikusan beszélt most, mint ahogy a Facebookján a legutóbbi videóiban is tapasztalhattuk. Itt van például ez az egy héttel ezelőtti, szomorú hangulatú, már-már drámai költözős videó is:

Lázár azt mondta az interjúban, hogy a feleségének van igaza, aki szerint egy fenékkel nem lehet két lovat megülni. Eddig amíg Budapesten volt, azon bosszankodott, hogy miért nem tud a választókerületével foglalkozni, és vice versa. Beszélt arról, hogy az állandó ingázás feladta a leckét, és a választókerületében már hiányolták a választói. 

A 444-es riporter arra kérdezett rá, hogy miért olyan, mintha kivonulna a Fidesz munkájából, például hátra ült a parlamentben, de Lázár szerint csupán azért ült oda, mert az volt a helye. A közös tablóképen pedig azért nem szerepelt, mert elaludt. Sőt, már 2010-ben sem szerepelt a közös képen, de akkor nem elaludt, hanem frakciót szervezett. 

Kétszer aludtam el, ez volt az egyik, a másik a '14-es eskütétel volt, amit szintén majdnem lekéstem

- mondta Lázár, aki egyébként tényleg soha nem szokott elaludni. 

Arról is beszélt, hogy a  politikát értelmiségi műfajnak tartja, de úgy érzi, ezzel kezd egyedül maradni. Vannak akik úgy gondolják, hogy ez már nem intellektuális feladat, de ő a végletekig hisz ebben.

Lázár szerint a miniszterelnök nagy feladatot tűzött ki célul, azt hogy 2030-ra Magyarországot Európa egyik legjobb helyévé kell tenni, ez egy nagyon nagy feladat, és nagyon szurkol a kormánynak, hogy ez sikerüljön, de azt kérte, tartsák tiszteletben, hogy ezentúl nem akar, és nem fog országos ügyekről nyilatkozni. Azt még elmondta utoljára, hogy továbbra is tartja a nézetét, hogy nem szerencsés a kormány tagjaként bírósági ügyeket (a Kúriát) kritizálni. A riporter úgy vélte, ezek szerint a kormányban meg is történt egy kommunikációs fordulat ezzel kapcsolatban. 

Szerencsére már nem vagyok a kormány tagja 

- mondta erre végezetül Lázár. 

  (Borítókép: Lázár János (b) és Seszták Miklós a Fidesz képviselõi az Országgyûlés alakuló ülésén az Országházban 2018. május 8-án.- fotó: Koszticsák Szilárd

Rovatok