Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, mi jár azért, ha valaki kidobja a tévéjét a harmadikról

2018. május 25., péntek 18:14

A Pesti Központi Kerületi Bíróság gyorsított eljárásban

120 óra közérdekű munkára, valamint a bűnügyi költségek megtérítésére ítélte 

garázdaságért azt a férfit, aki fényes nappal egy belvárosi lakás harmadik emeletéről az utcára dobott egy régebbi típusú képcsöves televíziót, közölte az illetékes bíróság.

Az iratokból kiderül, hogy az őrjöngésben senki nem sérült meg, a megsérült autóban a kár nem haladta meg a szabálysértési értékhatárt.

A tévéhajító férfi vallomást tett, melyben elmondta, hogy nagyon sajnálja a történteket, alig emlékszik bármire is, mivel aznap igen rosszkedvű volt és alkoholt is fogyasztott, így depresszív hangulatba került. Ritkán fogyaszt alkoholt, de elvétve előfordul, hogy annak hatása dührohamot vált ki nála, ezért a jövőben fel kívánja keresni pszichológusát, hogy dühkezelő terápiára járhasson, közölte.

Az iratismertetés során elhangzott tanúvallomások szerint több ízben volt már hasonló jellegű – ha nem is ilyen súlyú – rendbontás a lakásában. A vádlott szerint ezek a cselekmények nem hozzá köthetőek, mivel

régebbi orvosi kezelésének időtartama alatt hajléktalan betegtársai foglalták el a lakását és ott ők randalíroztak.

Az is kiderült, hogy a terhelt először kivitte a régebbi típusú képcsöves televízióját az erkélyre, ahol szétrugdosta azt, majd bement a lakásba. Később ismét kiment az erkélyre, és a már szétroncsolt televíziót dobta ki az utcára.

A perbeszédek során az ügyész a garázdaság miatt a közérdekű munka maximális időtartamát indítványozta. A védelem próbára bocsátást indítványozott – hangsúlyozva a vádlott büntetlen előéletét, együttműködését a hatóságokkal, őszinte megbánását, rossz idegállapotát és azt, hogy önszántából pszichológus segítségét tervezi kérni.

A bíróság a vádlottat 120 óra közérdekű munkára ítélte. Ha ezt nem teljesíti, fogházban történő szabadságvesztés büntetés lép életbe, ahol négy órai közérdekű munka egynapi elzárásnak felel meg. A bíróság az indokolásában kifejtette, hogy a beismerő vallomás és a tanúk vallomásai, valamint a videofelvétel alapján vitathatatlan a vádlott bűnössége.

Súlyosító körülményként értékelte a terhelt önhibájából bekövetkezett ittasságát, valamint azt, hogy a cselekmény a belvárosban, fényes nappal történt – a járókelők és az autók veszélyeztetésével. Enyhítő körülményként értékelte a terhelt büntetlen előéletét, beismerő vallomását, együttműködését, valamint őszinte megbánását. Az ítélet kiszabásánál a bíróság figyelembe vette a vádlott korát és egészségügyi állapotát is. Indokolásában hangsúlyozta továbbá, hogy csak a szerencsén múlott, hogy a cselekmény során nem következett be nagyobb baj.

Mind az ügyész, mind pedig a vádlott és védője is tudomásul vették az ítéletet, így az jogerős. 

Rovatok