Index Vakbarát Hírportál

Korrupt röszkei pénzügyőrök buktak le

2018. május 31., csütörtök 10:33 | aznap frissítve

Elrendelték annak a tizenhárom gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását június 30-ig, akiket bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása miatt vettek őrizetbe - közölte a Szegedi Járásbíróság.

A Központi Nyomozó Főügyészség azt közölte, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ügyben május 29-én és 30-án a Terrorelhárítási Központ és több megyei rendőrség munkatársaival összehangolt razziát hajtott végre, több helyszínen tartottak házkutatást is. Korrupciós előnyből jelentős összegű készpénzt foglaltak le. 

32 pénzügyőrt hallgattak ki gyanúsítottként, közülük 1 személy vezető beosztású. Az ügyészség 26 őrizetbe vett gyanúsított előzetes letartóztatását indítványozta a Szegedi Járásbíróságon, eddig 13-nál rendelték ezt el. 

A beosztottaknál két évtől nyolc évig, míg a vezető beosztású pénzügyőrnél öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető a bűncselekmény, amivel gyanúsítják őket.

A Központi Nyomozó Főügyészség azért kérte az előzetesbe helyezésüket, mert szerintük megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy "a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatóság Határrendészeti Főosztályának vám- és pénzügyőri munkatársaiként, hivatalos személyként eljárva, működésükkel kapcsolatban a Magyarország területéről kilépő ismeretlen polgároktól Röszke Autópálya határátkelőhelyen lévő kiutas ÁFA szolgálati helyen több alkalommal pénzt vettek át".

A gyanúsítottak rendszeresen, hosszabb időn keresztül, egymás tevékenységéről tudva, szervezetten, beosztásukat felhasználva követték el a bűncselekményt. 

A bíróság szerint a bűncselekmény tárgyi súlya és magas büntetési tétele miatt megalapozottan kell tartani attól, hogy megszöknének vagy elrejtőznének a hatóságok elől. Ráadásul esetükben tartanak attól is, hogy az eddig fel nem derített bizonyítékokat megpróbálnák megsemmisíteni, vagy a tanúk befolyásolásával próbálnák megnehezíteni, meghiúsítani az eljárást. 

A bíróság döntését az ügyész tudomásul vette, de a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be, így a végzések nem emelkedtek jogerőre.

Rovatok