Index Vakbarát Hírportál

Abonyban is feltűnt egy medve

2018. június 5., kedd 09:02

A Bors cikke szerint a Pest megyei Abonyban is feltűnt egy medve hétfő hajnalban. Mint a helyi lakosokra hivatkozva írják, a Szolnokhoz közeli településen békésen bandukolt a házak között, majd az általános iskola erdős, fás kertjén át távozott.

Aranyos Péter éppen a reggeli kávéját itta a teraszon hajnali 4:20-kor, amikor azt látta, hogy egy medve sétálgat az úton. Azt hitte, hogy a szeme káprázik, ezért

szóltam a fiamnak, ő is lássa. Ezután kimentem a kapuhoz, ekkor a medve rám nézett, és elfutott az ellenkező irányba.

Péter hívta a rendőröket, de nem vették komolyan, azt kérdezgették tőle, hogy nem kutyát látott-e. Felesége sem hitte volna el, ha nem látja a fia is.

Hasonlóan járt ugyanabban az utcában egy asszony is, aki arra ébredt, hogy a kapunál motoszkál valami, azt hitte, valaki be akar jönni. Az ablakon kinézve a hajnali homályban ő is megpillantotta a medvét, ahogy lassan, jellegzetesen cammogott el a ház előtt. A nőt kinevették a rendőrök, és

medvének látszó tárgyként

kezelték az esetet.

Bíró Imre volt a harmadik, aki látta a medvét, épp munkába indult, amikor az iskola előtt összetalálkozott az állattal. Rögtön leszállt a biciklijéről, mert azt gondolta, hogy egy nagy kutya mellett jobb inkább elsétálni. De annál jobban megdöbbent, amikor rájött, egészen mást lát.

Először tényleg kutyának hittem, de láttam a furcsa hullámzó mozgását. Aztán egyetlen kapaszkodással átugrotta az iskola udvarát, már biztos voltam benne, mit láttam

– nyilatkozta a Borsnak.

A rendőrök a lap kérdésére megerősítették, hogy történt medvével kapcsolatos bejelentés a településen, azonban az állatot már nem találták meg.

Mint ismert, az elmúlt hetekben először Nógrád megyei településeken észleltek medvét, aztán múlt héten már a Heves megyei Füzesabonyban is láttak. Bár Füzesabonyt és Abonyt 80 km választja el egymástól, amit egy medve akár egy-két nap alatt is meg tud tenni, továbbra sem tudni, hogy egy vagy több medve jött-e le az Alföldre.

Rovatok