Index Vakbarát Hírportál

0 forintból kigazdálkodta Németh Szilárd az idei kampányát

2018. június 6., szerda 21:25

A kormánypárt egyéni jelöltjeinek kampányköltéseiről szóló szerdán közzétett dokumentum alapján a Fidesz 106 egyéni képviselőjelöltje közül három olyan is volt, aki a törvény szerint minden jelöltnek járó 1 millió 25 ezer forintból egy forintot sem költött el az idei kampány során.

Németh Szilárdnak a Magyar Közlönyben közzétett elszámolás alapján se személyi-, se pedig dologi kiadásai nem voltak az április 8-át megelőző kampányidőszakban. A beszámoló elvileg tartalmazza a választási kampányra fordított állami és más pénzeket is. Csepel ennek ellenére tele volt szórva Németh Szilárd plakátjaival, ezért rákérdeztünk, hogy a körzetet végül az Együtt színeiben induló Szabó Szabolccsal szemben elvesztő jelölt milyen forrásból gazdálkodta ki a plakátolást, és hogy ezt miért nem tüntette fel az elszámolásban.

A vecsési választókörzetet megnyerő Szűcs Lajos és a Kiskunhalast nyerő Bányai Gábor is nullszaldós kampányt hozott össze a dokumentum szerint, a budapesti XX. kerületet Hiller Istvánnal szemben elvesztő Földesi Gyula pedig összesen 17 ezer forintot költött, kizárólag dologi kiadásai voltak. A Fidesz politikusait megkérdeztük, hogy miért nem használták fel a forrásokat, és ha nem állami, akkor milyen forrásokból gazdálkodtak, illetve hogy mi lett az állami támogatás sorsa, ha nem költötték el.

Szűcs Lajos az Index kérdésére azt írta, hogy a kincstári számlán lévő összeg megmaradt, a kampányra a Fidesz központi elszámolása szerinti összegeket használta fel. "A még szükséges eszközöket saját magam finanszíroztam" - írta. Földesi Gyula azt írta, a felmerült költségekről a törvényi előírásoknak megfelelően elszámolt, melyet a Magyar Államkincstár elfogadott. A fennmaradó összeg a Magyar Államkincstár számláján maradt, amihez a jelöltek a kampány végével már nem férhetnek hozzá.

A többiek válaszait amint megkaptuk, közöljük.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
0 forintból kigazdálkodta Németh Szilárd az idei kampányát

És még két fideszes jelöltnek is sikerült a bravúr.

732 · Jun 06, 2018 09:25pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments

Rovatok