Index Vakbarát Hírportál

Akkorát vészfékezett a 29-es busz, hogy egy utas a fejével törte ki az ajtóüveget

2018. június 7., csütörtök 12:11

Egy autós váratlan manővere miatt hatalmasat kellett vészfékeznie egy 29-es busznak Budán csütörtökön délelőtt.

Munkatársunk is rajta volt, ő másodmagával az üveg elválasztónak csapódott. Azt írta, hogy

a négyes ülésen az emberek egymásnak vágódtak, és egy férfi akkorát esett a középső ajtónál, hogy a fejével kitörte az ajtó üvegét. Pár pillanatig kilógott a feje az ajtón.

A sofőr a következő megállónál, a Zöldlomb utcánál szállította le az utasokat. 

A 29-es busz a BKV járata, Hűvösvölgy és az óbudai Szentlélek tér között viszi az utasokat. 

A BKV Zrt. délután megerősítette a hírt. Kérdéseinkre azt válaszolták, hogy „az érintett utas lemondott az ellátásról, ettől függetlenül BKV-helyszínelő érkezett a helyszínre”. Az esetet vizsgálják. A busz kamerája rögzítette az eseményeket, de a felvételeket nem hozzák nyilvánosságra.

Megkeresésünkre a Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte: az esetről eddig nem érkezett bejelentés hozzájuk.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Akkorát vészfékezett a 29-es busz, hogy egy utas a fejével törte ki az ajtóüveget

Egy autós váratlan húzása okozhatta a balesetet.

1595 · Jun 07, 2018 12:11pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments

Rovatok