Index Vakbarát Hírportál

Reméljük még nem unja a hőséget

2018. június 10., vasárnap 11:33

Ha arra számított, hogy a jövő héten eljön a várva várt enyhülés, akkor van egy rossz hírünk, ugyanis jövő héten sem lesz hidegebb, legfeljebb néhány zivatar okozhat felfrissülést a kánikulában – derül ki az OMSZ előrejelzéséből.

Hétfőn napos, gomolyfelhős időre számíthatunk, délután főleg az ország középső és keleti részén záporok, zivatarok is előfordulhatnak. Megélénkül a nyugati szél, a zivatarok környékén akár erős, viharos széllökésekre is lehet számítani. A legmagasabb nappali hőmérséklet a 33 fokot is elérheti. Kedden is hasonló időre lehet majd számítani, de egy fokkal még melegebb lesz majd.

Szerdán aztán közepesen és erősen felhős időszakokra egyaránt lehet majd számítani, de hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Zápor, zivatar itt is többfelé előfordulhat, a legmagasabb várható hőmérséklet pedig továbbra is 30 fok felett lesz majd. Csütörtökön átmeneti enyhülésre lehet számítani, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul.

Péntektől aztán újabb felmelegedésre lehet számítani, és megnő a zivatarok kialakulásának esélye is, szombaton pedig már ismét a 30 fokot súrolja majd a legmagasabb nappali hőmérséklet.

Rovatok