Index Vakbarát Hírportál

Kanadai béranya szült gyereket egy magyar meleg párnak

2018. június 13., szerda 09:33

Kanadai béranya szült gyereket egy magyar meleg párnak, a most hét hónapos kislánynak így két apukája van, egyikük a biológiai apa is egyben – írja a Blikk.

A két férfi kilenc éve alkotnak egy párt, három éve döntöttek úgy, hogy ők is szeretnének gyereket, de úgy látták, itthon meleg pároknak lehetetlen az örökbefogadás, míg külföldön több helyen is jól szabályozott a béranyaság intézménye. Végül Kanadát választották, ahol teljesen nonprofit a rendszer, sem a béranya, sem a donor nem kaphat javadalmazást.

Így sem volt ugyanakkor olcsó a dolog, mintegy 20 millió forintba került nekik a dolog, mivel az összes orvosi és egyéb költséget nekik kellett állniuk, a béranya és a donor megtalálása is pénzbe került, emellett pedig 3 hónapot Kanadában kellett tölteniük. Áthozni sem volt egyszerű a gyereket, a kanadai papírok ugyanis nehezen egyeztethetők össze a magyar rendszerrel, állampolgárságot is csak úgy kaphatott a baba, hogy a kanadai kórház igazolást állított ki arról, hogy a béranya szülte, itthon ugyanis a jog szerint az egyik szülőnek mindenképpen az anyának kell lennie.

A pár kiemelte, sem a magyar hivatalokkal, sem a magyar egészségüggyel nem volt problémájuk, mindenki nagyon segítőkész volt, a kormányablak munkatársai minden lehetséges anyagi támogatást felkutattak, a vér szerinti apa így például a gyedet is igényelhette.

Rovatok