Index Vakbarát Hírportál

Rongálás miatt nyomoz a rendőrség az angyalföldi raktártűz ügyében

2018. június 13., szerda 10:00 | öt éve frissítve

Kigyulladt és hatalmas füsttel lángolt egy raktár Budapest XIII. kerületében a Frangepán utcában. A műszaki berendezések raktározására szolgáló háromezer négyzetméteres raktárépülethez tizenkét járművel vonultak ki a tűzoltók, a lángokat már sikerült megfékezni, de az utómunkálatok még órákig elhúzódnak majd – olvasható a Katasztrófavédelem honlapján.

Tudósítónk helyszíni jelentése alapján egy számítástechnikai nagykereskedés raktára égett. Elmondása szerint mentőautók, tűzoltók és rengeteg rendőr volt a helyszínen, az egyik rendőr arról beszélt, hogy a tűz tovább is terjedhet, de ez szerencsére végül nem következett be. A Fáy utcai frontnál a raktár mellett egy Oxygen Wellness és egy Honda szerviz áll a szomszédban, rettenetes füst szállt fel onnan is.

A rendőrök felszólítottak a bámészkodókat, hogy hagyják el a helyszínt, elég határozottan kiüríttették a szomszédos cégeket és irodákat is. Információink szerint a környékbeli tanintézmények és óvodák is megkapták a riasztást, bevitték az udvarról a gyerekeket, és az ablakokat is bezárták. A riasztást fél egykor lefújták.

A jelek szerint, a Ramiris raktára égett, a kár milliárdos lehet.

A tűzoltók tizenkét járművel vonultak a Frangepán utcai helyszínre, több mint harminc fővárosi hivatásos tűzoltó kezdte meg az oltási munkálatokat. Később már több mint 50 tűzoltó dolgozott a helyszínen, akiknek négy óra alatt sikerült megfékeznie a tüzet, egyben megakadályozták, hogy a tűz átterjedjen a szomszédos irodaépületre is. A katasztrófavédelem mobil laborja egészségre káros értéket semmilyen anyagból nem mutatott ki a levegőben.

A Frangepán utcát lezárták a tűzoltók, később a nagy füst miatt a rendőrök egészen a Röppentyű utcáig tolták ki a zárást. Az oltás idejére közel ezer embernek kellett elhagynia a környező épületeket.

A rendőrség az ügyben rongálás miatt eljárást indított ismeretlen tettes ellen.

Borítókép: Bohus Péter / Index.

Rovatok