Index Vakbarát Hírportál

Márki-Zay: Hálás vagyok Lázár tanácsaiért

2018. június 14., csütörtök 09:17 | aznap frissítve

Összejött a Csongrád megyei lakosok számára mindenképpen, de talán országos jelentősséggel is bíró Nagy Találkozás. Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester elment Lázár János, a térség országgyűlési képviselőjének fogadóórájára. Információink szerint háromnegyed 9 magasságában kezdődött a felek négyszemközti találkozója. 

A találkozó után fél 10-kor Lázár azt mondta egy újabb Fb-videóban, hogy több mint egy órát beszéltek a polgármesterrel, de mivel ez egy négyszemközti találkozó volt, annak tartalmáról sem a sajtónak, sem másnak nem kíván beszélni. Annyit elárult, hogy a megbeszélés alapján arra fogja kérni a hódmezővásárhelyi önkormányzat fideszes tagjait, hogy működjenek együtt a polgármesterrel. 

A találkozó után Márki-Zay és Lázár váratlanul közös sajtótájékoztatót is tartottak. A rögtönzött sajtóeseményen Lázár rövid felvezetője után arra kérte Márki-Zay-t, hogy foglalja össze a beszélgetésüket.

A polgármester szerint az együttműködésen volt a hangsúly a találkozón. Megállapodtak abban, hogy Lázár "szorgalmazni fogja" a fideszes képviselőknél, hogy a városi közgyűlések előtt üljenek össze zárt körben, hogy "legalább a napirendi pontokban egyezségre jussanak"

Abban is megállapodtunk, hogy a jövőben nem bonyolítjuk túl ennyire a találkozást

- jelentette be mosolyogva Lázár. A két politikus között annyira meghitt, már-már intim viszony alakult ki, hogy még telefonszámot is cseréltek! 

A sajtótájékoztatóról a Hódmezővásárhelyi Televízió tudósított: 

Lázár fogadóórája

Kérdésre válaszolva Márki-Zay azt mondta, hogy helyi és országos politikusokkal is tart kapcsolatot, kikéri a tanácsaikat. "Ugyanúgy, ahogy nagyon hálás vagyok képviselő úr tanácsaiért is" - mondta Lázárra mutatva a polgármester. 

Lázár a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a Fidesz helyi képviselőcsoportja nem kezdeményezi a képviselőtestület feloszlatását. A téma azért merült fel, mert korábban megjelentek arra vonatkozó hírek, hogy a Fidesz így tudná a 2019-es választások előtt kiütni Márki-Zay-t a székből. Lázár azt mondta, mindenkit arra kér, hogy próbáljanak meg együtt dolgozni, mert nekik Hódmezővásárhely az első. 

Kacskaringós út vezetett idáig

Lázár János reggel 8-kor egy Fb-live videóban jelentette be, hogy a térség több polgármesterét várja egyeztetés céljából az irodájába. A makói polgármester ekkor már ott állt mellette, és a képviselő pajkos mosollyal megjegyezte, hogy a megbeszéltek szerint a hódmezővásárhelyi városvezetőt is várja. 

Nagyjából Lázár videójával egy időben Márki-Zay is indított egy élő videót, amelyben egy mappában a kezében közölte, hogy elsősorban helyi ügyekről kíván tárgyalni a képviselővel, de egy-két országos témával is készült. Márki-Zay ezek után besétált az épületbe, ahol Lázár a fogadóóráját tartja. 

A Nagy Találkozás már múlt héten is majdnem összejött, de a két politikus végül egymástól száz méterre várta, hogy odamenjen hozzá a másik. A tökéletes színpadi komédiának is beillő majdnem találkozás részleteiről itt olvashat bővebben. 

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Márki-Zay: Hálás vagyok Lázár tanácsaiért

A múlt heti komédia után összejött A Nagy Találkozás.

240 · Jun 14, 2018 09:17am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments

Rovatok