Index Vakbarát Hírportál

Öt évig titkolta a gyilkosságot

2018. június 27., szerda 08:35

Öt év után derült fény egy 2012-ben elkövetett gyilkosságra: a megalapozott gyanú szerint egy most 28 éves (tehát akkor 22) férfi ölt meg egy akkor 52 éves férfit Csongrádon, ám mivel az eltűnését senki sem jelentette be, az eset 2017 márciusáig ismeretlen volt a rendőrség előtt.

A Police.hu híre szerint a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság ekkor jutott olyan adatok birtokába, amelyek szerint az 52 éves férfit megölték. A nyomozók keresni kezdték a sértettet, holttestét 2017. március 27-én egy csongrádi ház udvarán találták meg.

A nyomozók emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves férfit, aki beismerte a gyilkosságot. Korábban senkinek sem beszélt az emberölésről. A rendőrök a napokban fejezték be a nyomozást, majd az ügy iratait vádemelési javaslattal az ügyészségnek továbbították.

Rovatok