Index Vakbarát Hírportál

Eltűnt villanyszerelők: holttest nincs, de egy ruhadarab előkerült

2018. július 2., hétfő 08:42

Még márciusban tűnt el Mácsik Zoltán villanyszerelő. Az utolsó információ róla az volt, hogy találkozott É. Imre vállalkozóval, aki milliókkal tartozott neki egy korábbi munkájáért. Ez a találkozó egy Győr melletti benzinkúton volt. Mácsikot azóta nem látták. 

É. Imrét később őrizetbe vették a rendőrök, sőt kiderült, hogy más eltűnésekhez is köze lehet. Csakhogy Mácsik holtteste egyelőre nem került elő. Ugyanakkor a Bors most arról írt, hogy a rendőröknek több közvetett bizonyítékot is sikerült begyűjteniük, ezek pedig mind É. Imre ellen szólnak. 

É. Imre házában a nyomozók megtalálták Mácsik pulóverét, amit az eltűnése napján viselt. Azt is kiderítették a rendőrök, hogy a vállalkozó a letartóztatása előtti napokban több liternyi hipót és gyorsan kötő cementet vásárolt. Ráadásul Mácsik munkagépeit is egy olyan helyen találták meg, ami É. Imréhez köthető. A munkagépek eredetileg Mácsik kisbuszában voltak. A kocsit egy olyan autóbontóban találták, amelynek munkatársait É. Imre ismeri. 

Rovatok