Index Vakbarát Hírportál

Jön az újabb kormányzati propagandakampány

2018. július 2., hétfő 19:48

Újabb 2,3 milliárd forintot költ el a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda az „állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátására” - azaz immáron sorozatban a hetedik kormányzati propagandakampányra.

A G7 gazdasági portál szerint a tendert alig három nappal az ehhez szükséges keretszerződés aláírását követően írták ki, hat napra rá pedig a győztes is megvolt: a hat korábbi kampányból ötöt lebonyolító New Land Media Kft. és a Lounge Design, melyek Balásy Gyula nevéhez köthetők (róla írt portrénkat itt olvashatja). A keretszerződésben Balásy cégein kívült két másik kormányközeli vállalkozó, Kuna Tibor és Csetényi Csaba cégeit is nyertesként hirdették ki, ám velük egy nappal a szerződés aláírása után szerződést bontottak, miután a Nemzeti Kommunikációs Hivatal a közbeszerzési törvény súlyos megsértését fedezte fel szerződéseikben. És mivel a rendszer úgy működik, hogy a keretmegállapodás után csak az kaphat állami kommunikációs megbízásokat, akivel ezt a szerződést aláírták, így Kuna és Csetényi cégeinek kipottyanása után egyetlen szereplő marad, aki elköltheti a kormányzati kommunikációra szánt milliárdokat, Balásy Gyula.

Az új keretszerződésre egyébként azért volt szükség, mert az eredetileg 3 évre szánt 75 milliárd forintot másfél év alatt kimerítette a kormány. Ennek megfelelően vissza is esett az állami kommunikációs költés: miközben tavaly csak decemberben 11 milliárd forint értékben kötöttek szerződéseket, és idén január, illetve április között is 3 milliárd körül volt a havi átlag, addig a választások utánra, azaz májusra és júniusra már csak fél-félmilliárd forintnyi megrendelés jutott. Részben ez állhat annak hátterében is, hogy a másfél éve tartó plakátkmapányban is szünet állt be, a legutóbbi, elvileg hatodik ilyen közbeszerzést még tavaly decemberben zárták. Előtte rendre néhány havonta követték egymást a hasonló megállapodások.

Rovatok