Index Vakbarát Hírportál

Megszólalt a pedofil hittantanár első áldozata

2018. július 3., kedd 18:16

Megszólalt az RTL Híradóban annak a hitoktatónak a nevelt fia, aki a múlt héten lebukott, mert kiskorú gyerekeket bántalmazott szexuálisan. Őt már 5-6 évesen zaklatta, majd többször megerőszakolta. A férfi hat évet ült börtönben ezért, de felháborító módon újra gyerekek közé engedték egy tatabányai iskolában.

A hitoktató nevelt fia elmondta, hogy édesanyjával és bátyjával jött Magyarországra, amikor anyja megismerte a férfit, majd összeköltöztek. 5-6 éves lehetett, mikor kezdődött a vetkőztetés, fogdosás, 6-7 éves korától pedig rajta élte ki a férfi a beteg nemi vágyait.

A fiút poszttraumás stressz érte, nem tudta hova tenni az egészet, nem tudott felszólalni a saját érdekében. Mivel az anyja sokat dolgozott, sokszor kettesben maradtak a férfival a lakásba bezárva. A férfi verte, fenyegette őt, ezért nem mert szólni sokáig senkinek. 

10 évesen beszélt először a történtekről az anyjának, másnap már a rendőrségen voltak. A férfi hat évet kapott, kiengedték, és valahogy el tudott helyezkedni hitoktatóként a tatabányai iskolába, ahol ismét gyerekeket zaklatott. Nevelt fia most dühös az igazságszolgáltatásra, hogy ezek után megtörténhetett még egyszer, hogy a férfi gyerekek közélébe kerülhetett. Mint mondta, megdöbbenti, felháborítja az eset.

A hittantanár az RTL Híradó szerint a múlt héten szexuálisan bántalmazott egy 7 és egy 9 éves kislányt egy általános iskolában. A gyanú szerint egyiküket arra kényszerítette, hogy vetkőzzön le, a másikat pedig magához húzta. Amikor a gyerekek menekülni akartak a teremből, nem engedte ki őket. Kiderült, hogy a férfi korábban állt bíróság előtt hasonló okból.  

Rovatok