Index Vakbarát Hírportál

Visszaeső nyakláncletépőt fogtak el a Ferencvárosban

2018. július 15., vasárnap 07:38

A ferencvárosi rendőrök lopás és kifosztás miatt gyanúsítottként hallgattak ki egy most őrizetbe vett férfit, aki már egy éve is eljátszotta ugyanezt – írja honlapján a rendőrség.

A 23 éves tarnabodi férfi 2017. augusztus 1-jén Budapest IX. kerületében, a Zombori utca és a Szemafor köz sarkánál kitépte egy nő arany nyakláncát, ami leesett a földre. A férfi csak a nyakláncon lévő medált tudta ellopni. Közel egy évvel később, 2018. június 30-án szintén Ferencvárosban egy társasház előtt is kitépte egy nő láncát, majd azzal elmenekült a helyszínről.

A rendőrök azonosították az elkövetőt, aki ellen 2018. július 10-én elfogatóparancsot adtak ki. A nyomozók megállapították, hogy a férfi ellen a XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitányság is elfogatóparancsot adott ki három, hasonló módszerrel elkövetett bűncselekmény miatt. A rendőrök másnap, 2018. július 11-én Budapest VIII. kerületében, a Dugonics utcában felismerték és elfogták a 23 éves férfit.

A férfit lopás és kifosztás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rovatok