Index Vakbarát Hírportál

Alkotmányellenes, hogy a raboknak háziorvos kell az államilag támogatott orvosi ellátáshoz

2018. július 18., szerda 12:37

Sérti az alaptörvényt, hogy az Országgyűlés nem határozta meg, kinek kell aláírnia a fogvatartottak közgyógyellátásra jogosultságához szükséges orvosi igazolást a büntetés-végrehajtási intézetekben – írja az MTI az Alkotmánybíróság (Ab) szerdai határozata alapján.

A testület közleményében azt írta, az eljárás bírói kezdeményezésre indult, miszerint egy fogvatartott  közgyógyellátásra való jogosultságának megállapítását kérte, viszont azt az első- és másodfokú hatóság elutasította, mert a gyógyszerköltségre vonatkozó igazolást nem a háziorvos írta alá, ami miatt nem felelt meg a törvényi feltételeknek. Csakhogy a rabnak Magyarországon sosem volt háziorvosa, európai elfogatóparanccsal hozták vissza külföldről, azóta folyamatosan fogva tartják.

Az Ab azt állapította meg, hogy mivel a szabadságvesztésre ítélt emberek közgyógyellátásra vonatkozó joga nem szünetel, ezért a háziorvosi igazolás csatolásának előírása sérti az alaptörvényt. A közgyógyellátás az egészségügyi kiadások csökkentéséhez adott állami támogatás, általában gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök, orvosi rehabilitáció céljából vehetik igénybe a szociálisan rászorulóknak.

A közlemény szerint a közgyógyellátási igazolvánnyal rendelkező ember egyéni gyógyszerkerete erejéig térítésmentesen jogosult egyes gyógyító ellátásokra, illetve gyógyszerekre. A közgyógyellátásból a jogalkotó nem zárta ki a fogvatartottakat, azaz lehetővé teszi nekik a büntetés-végrehajtási intézetben a jogosultság kérelmezését, illetve a már megállapított jogosultság érvényesítését is. Hangsúlyozták,

a hatályos jogi szabályozás a jogosultság megszerzéséhez olyan feltétel teljesítését is előírja, amelynek a fogvatartottak egy része képtelen eleget tenni,

ugyanis a háziorvosi igazolás beszerzésének lehetőségétől el vannak zárva. Ezzel szemben azok, akik ugyanezt a jogosultságukat már korábban megszerezték, továbbra is részesülnek a közgyógyellátás által nyújtott kedvezményekben. Ebben az esetben a fogvatartottak közötti különbségtételnek ésszerű indoka nincs, így a szabályozás diszkriminatív.

Az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a jogalkotói mulasztás megállapításával és a jogalkotónak címzett felhívással az alaptörvény-ellenes diszkrimináció megszüntethető, és felszólította az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának november 30-ig tegyen eleget - közölték.

Rovatok