Index Vakbarát Hírportál

A MÁV július végére foltozza be a veszélyes biztonsági rést

2018. július 18., szerda 18:00

Idén nyáron számos fejlesztéssel készült a vasúttársaság, hogy ne legyen rémálom lejutni a Balatonra, ám a biztosítóberendezés bakija közbeszólt, meg persze a MÁV évtizedes örökségei is tovább kísértenek. A tizenöt és fél milliárdos berendezést szállító Siemens nem kapkodja el a javítást, egy hónap alatt sikerült kidolgoznia a megoldást, a hiba elhárításáig viszont még várni kell. Addig pedig – a korlátozások miatt – továbbra is késésekre lehet számítani.

A MÁV kezdőlapján ott virít: „Ha nyár, akkor Balaton – vonattal!” –  viszont nem árt felkészülni, mibe vág bele, aki vonattal veszi célba a tavat. A Kelenföld–Székesfehérvár-szakaszon korlátozások vannak érvényben a biztosítóberendezés szoftverhibája miatt, a vonatok a hiba elhárításáig megnövekedett követési távolságot tartanak, így késésekre is lehet számítani. 

Fehér jelzésnél száguldott el a vonat

Több mint egy hónapja, június 6-án derült fény a biztonsági résre. Az egyik vasúti átjárónál elment a vonat, ami után a sorompó felemelkedett, de nem kis meglepetést okozva abban a pillanatban a másik irányból egy másik vonat is elrobogott 120-szal, miközben a fénysorompó fehéren villogott. A rendszer tehát nem érzékelte a második vonatot. A kivizsgálás során megállapították, hogy a sorompókat vezérlő biztosítóberendezés szoftverhibája okozta a problémát.

A MÁV a nyitott sorompós esetet elég szerényen kommentálta lapunknak:

A hiba felmerülésének gyakorlati esélye rendkívül alacsony, baleset nem történt, konkrét balesetveszély sem merült fel.

Minden harmadik vonat késik

Az eset óta hat vasúti átjáróban jelzőőrök irányítanak, és nagyobb követési távolságot tartanak a vonatok, ami miatt késések alakultak ki a vonalon.

A biztosítóberendezés mindenütt működőképes, így a vonatok sebességét nem kell csökkenteni. A hibajelenség kiküszöbölése érdekében a vonatok követési távolságát növelték meg, ahol ez menetrendi szempontból nem volt megoldható, ott került sor a sorompók jelzőőrös fedezésére.

A MÁV elmondta, hogy a korlátozások június közepi bevezetése óta ezen a szakaszon csaknem 9000 vonat közlekedett, amelyből mintegy 3000-nek nőtt a menetideje átlagosan öt-hat perccel, de csúcsidőben időnként előfordulhat ennél nagyobb késés.

Joggal merül fel a kérdés, hogy a menetrendben miért nem láthatóak a változások, amit a MÁV azzal indokolt, hogy a biztonsági korlátozások a menetrend tervezésekor még nem voltak ismertek. A GPS-alapú térképes Vonatinfón viszont megtekinthető a vonatok aktuális menetideje és várható érkezési ideje. A vasúttársaság nyilvántartása szerint a vonalon a felújítás előtt elég lesújtó, 73 százalék körüli volt a menetrendszerűség, ami viszont a felújítást követően (2014–2017) már 89-91,5 százalék között mozgott. 

Vannak egyéb bajok is a székesfehérvári vonalon, múlt hétfőn egy személyvonat mozdonya elektromos zárlat miatt kifüstölt Martonvásárra érkezve, amit a katasztrófavédelem szüntetett meg, majd pedig egy gázolás is történt, így teljesen elveszett egy ideig a vonal. Két hete pedig felsővezeték-szakadás miatt  késtek a vonatok 30-60 percet a vonalon.

Meddig maradnak a jelzőőrök?

Kinéztünk a XXII. kerületben található Kolozsvári úti átjáróhoz, ahol úgy tűnt, most az ország egyik leginkább bebiztosított vasúti átjárójával van dolgunk. A látogatásunkkor négy dolgozó is szolgálatban volt, valamint egy közúti jelzőlámpa és a vasúti jelzőrendszer is üzemelt. A jelzőőrök egyébként már elég jól berendezkedtek, van már mobil vécé, a műanyag szék és a napernyő sem hiányzik.

Megkérdeztük a MÁV-ot, hogy hol tartanak a diagnosztikai vizsgálatok, meddig rostokolnak még jelzőőrök a vasúti átjáróban. A vasúttársaság elmondása szerint a Siemens a „hiba megszüntetésén maximális erőfeszítéssel dolgozik", és eddig jutottak az elmúlt egy hónap alatt: 

A hiba elhárítása a szükséges dokumentációk elkészítése és jóváhagyása után kezdődhet meg. A munkákra éjszaka kerül sor a forgalom zavarásának csökkentése érdekében. A hibaelhárítás előrehaladásával a korlátozásokat a MÁV fokozatosan feloldja.

 A vasúttársaság  tájékoztatása szerint a hibaelhárítás várhatóan július végéig zárulhat le.

Ebben azért lehet rutinjuk, mert a felújítás (2014) óta évente átlagosan 150 hibaesemény történt, amiből átlagosan 18 számított komolyabb meghibásodásnak – tudta meg a Hvg.hu. A 2014-ben átadott vonalat 86 milliárd forintból újították fel, a Siemens biztosítórendszere ebből az összegből tizenöt és fél milliárd forintba került. Úgy tűnik, nem lesz kártérítés, mert a szoftverhibát a szállító jótállási esetnek tekinti, a cég csak az elhárítási költségeket vállalta.

Nemcsak a székesfehérvári vonalszakaszon, hanem a Budapest–Esztergom-vonalon is hasonló a helyzet, mert ott is a Siemens berendezését építették ki a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő által irányított felújítás során.

Borítókép: Gerse Dániel / Index.

Rovatok