Index Vakbarát Hírportál

Orbánéknak üzent a CEU-látogatással az új amerikai nagykövet

2018. július 19., csütörtök 22:07

A magyar kormánynak akart üzenni az új amerikai nagykövet, David Cornstein azzal a gesztusával, hogy érkezése után az első útja a CEU-ra vezetett. A magyar kormány tavaly indított hadjáratot az egyetem ellen a felsőoktatási törvény módosításával, és azóta sem jutott nyugvópontra az ügy.

Cornstein most az RTL Klub Híradójának adott interjújában beszélt arról, hogy jelezni akarta, hogy az egyetem fontos a Trump-kormány számára, és itt az ideje, hogy a magyar kormány végre aláírja az oktatás folytatásához szükséges megállapodást.

Cornstein azt mondta, hogy a CEU-ügyét demokrata és republikánus szentárok is fontosnak tartják, és szeretnék ha az intézmény Budapesten maradhatna.

Az új amerikai nagykövet Orbán Viktorról azt mondta, hogy erős vezetőnek tarja, akinek határozott politikai elképzelései vannak. Arról viszont még nincs döntés, hogy Donald Trump meghívja-e Washingtonba a magyar kormányfőt. De úgy fogalmazott, hogy mivel volt már telefonbeszélgetés, illetve Brüsszelben is tárgyalt a két vezető, biztos abban, hogy végül meg fog történni a találkozó.

Rovatok