Index Vakbarát Hírportál

2018-ban kevésbé fogy a magyar

2018. július 26., csütörtök 10:45

Kevesebben születtek, ugyanakkor kevesebben is haltak meg az idei év első öt hónapjában, mint 2017 első öt hónapjában, így csökkent a természetes fogyás, közölte a Központi Statisztikai Hivatal az MTI-vel.

Január és május között 35 542 gyermek született, ami 1063-al (azaz 2,9 százalékkal) elmaradt az előző év azonos időszakától. A teljes termékenységi arányszám becsült értéke 1,42 volt, az előző év azonos időszakára számított 1,44-hoz képest, áll a közleményben.

A KSH adatai szerint 2018 első öt hónapjában 57 406-an haltak meg Magyarországon, ami 2542-vel (4,2 százalékkal) kevesebb, mint a 2017 januárja és májusa között eltelt időben.

A születések számának csökkenése kisebb mértékű volt, mint a halálozásoké, ennek következtében a természetes fogyás az előző év vizsgált időszakában 23 343-mal szemben 21 864 volt, ami 6,3 százalékos javulást jelent.

A közlemény szerint ezer lakosra 8,8 élveszületés és 14,2 halálozás jutott. Az előbbi 0,2, az utóbbi 0,6 ezrelékponttal alacsonyabb volt az előző évi értéknél, ennek eredményeként a természetes fogyás 0,4 ezrelékponttal, 5,4 ezrelékre mérséklődött.

2018 első öt hónapjában ezer élveszületésre 3,5 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,4 ezrelékpontos csökkenést jelent az egy évvel korábbi értékhez képest. A házasságkötési arányszám 3,8 ezrelékes értéke lényegében változatlan maradt az egy évvel korábbihoz képest, áll a közleményben.

A házasságkötések száma 0,5 százalékkal, 79-el kevesebb volt az előző év azonos időszakában regisztráltnál.

Rovatok