Index Vakbarát Hírportál

Rátámadtak a darazsak egy kisfiúra, miután beköltöztek a sárvári hotelba

2018. augusztus 2., csütörtök 08:19 | aznap frissítve

Egy wellnesshotelban töltötte volna nyaralását egy család, de a beköltözés után az erkélyre kimerészkedő kétéves gyerekre rátámadt egy darázsraj, írja a Blikk. A lap szerint a darázsfészek pont a kisfiú szemmagasságában, a korláton volt, amit a kisfiú megmarkolt, hiszen nem tudott róla. A kisfiú anyja arra lett figyelmes, hogy a kisfiú hadonászik és sír, mire kiért, már 8-10 csípés volt a fiú fején.

A kisfiút kórházba vitték. Szegedi Ágnes, az édesanya nem érti, hogy fordulhatott elő, ráadásul szerinte az eset után csak négy órával jöttek a leszedni a fészket. Ezután a szálloda nem tudott másik szobát felajánlani, így a család kiköltözött. A pénzt ugyan visszakapták, de csak részben, a lap szerint például azt a napot is kifizettették velük, amit a kisfiú kórházban töltött. A szálloda nem reagált a lap megkeresésére.

Rovatok