Akarok gyünni

– a kisiskolás Misi ezzel az elhatározással toppant be a pándi Nemadomfel Házba három éve. A most 11 éves fiú azóta is jár a házba, amely neki és egy tucat másik gyereknek délutánonként majdnem az otthont jelenti.

„Épp takarítottam otthon, amikor a tévében láttam a szendrőládi Nemadomfel Ház megnyitóját. Akkor gondoltam arra, hogy Pándra is kellene egy ilyen” – mesélt a véletlennek tűnő kezdetről Deményné Fabus Éva. Persze ahhoz, hogy ennyitől lökést kapjon egy terv, előtte sok nem véletlennek is kellett történnie. Például annak, hogy Éva addigra már túl legyen élete nagy kanyarján: tíz évvel korábban ugyanis feladta Budapesten a Matávnál, majd a Magyar Postánál vitt irodai munkáját, és szociális gondozónak állt, átképezte magát, dolgozott idősek otthonában és állami gondozottakkal is. A Pest megyei Pándon élt ugyan, de elmondása szerint szociális gondozóként ismerte meg igazán a kétezer fős falut és annak minden gondját.

Két évig dédelgette a pándi Nemadomfel Ház tervét, amikor megkereste az alapítvány vezetőjét, Dely Gézát. Még két év telt el, mire 2014-ben Éváék az önkormányzat segítségével átvehették a felújításra váró épületet, hogy tíz hónap múlva az ország második Nemadomfel Háza megnyisson.

A 2005-ben létrejött Nem Adom Fel Alapítványnak azonban ez csak az egyik tevékenysége a sok közül: működteti a Nem Adom Fel együttest, amelynek énekesei látássérültek, mozgáskorlátozottak vagy értelmileg akadályozottak. A profi zenészekkel működő együttes többször koncertezett a Budapest Arénában, turnézott Svájcban, Németországban, Kínában. Az együttesről Álomturné címen dokumentumfilmet is készített a Duna TV. Emelett már egy gospelkórus is működik. De az alapítvány

• szervez autistáknak foglalkozásokat,
• támogató szolgálatot biztosít mozgássérülteknek, időseknek, bevásárlásban, háztartási munkákban segítve,
• fogyatékkal élőknek munkahelyteremtő programokat visz, hogy segítse elhelyezkedésüket, vállalkozásoknál, vagy épp az alapítványon belül, ahol jelenleg 160 ember dolgozik. Például a 2016 óta működő józsefvárosi Nemadomfel Kávézóban, ahol szinte kizárólag megváltozott képességű emberek dolgoznak.
• De kertek, irodák takarítását, gondozását is megszervezik, így is munkát biztosítva.

Célkitűzése, hogy segítsen megtalálni azt az utat, amelyen már önállóan is végig tudnak menni a rászorulók.

Így van ez a Nemadomfel Házakkal is, ahol cél, hogy a gyerekeknek biztosított programokat önfenntartó módon működtessék. Ahhoz, hogy legyen internet, pénz a futballtanfolyamra, táncórákra, saját maguk találják meg a forrást: Pándon például a házban, ahol két félállásban dolgozó asszony is segít, szociális turkálót működtetnek, amelynek bevételeit visszaforgatják a programokba, éppúgy, mint a zöldség- és gyümölcstermesztésből, bodzaszörp- és lekvárkészítésből bejövő pénzeket.

Már csak azért is, mert

Erre a pándi háznak jó esélye van: az önkormányzat által adott ház udvarán meglévő konyhakert mellett újabb területet kaphatnak művelésre, és terményeikkel akár a helyi közétkeztetés beszállítóivá is válhatnak.

A pályázatok tulajdonképpen másodlagosak. Éva és a ház példája is mutatja: leginkább egy ember kell, aki megfogalmazza a célt, és maga köré gyűjti azokat, akik tennének érte.

„A csodákra építve működünk. 2014-ben aggódva néztem a felújításra váró, üres házat. És mégis meglett minden, ami kellett.”

Nemadomfelesnek lenni

A Nemadomfel Ház valójában egy olyan hely, amilyennek minden településen kéne lennie. Még akkor is, ha olyan nehézségekkel kellett szembenéznie, amilyenekkel Éva egyáltalán nem számolt. Például

nem vesz részt a háztartásban, vagy nem vigyáz a kistestvérre az akár 5-9 gyerekes családban. Eleinte a helyi általános iskolával való jó viszony kialakításához is több diplomáciai érzékre volt szükség, mint Éva gondolta volna.

Az idejáró gyerekek ugyanis itt csinálták meg a leckéiket, látványosan javulni kezdett tanulmányi átlaguk. Azt gondolná az ember, ebből gond nem lehet. De lett, mert így híre ment, hogy az iskola talán nem elég jó. Ezután a tanulószobázást visszavették heti egy alkalomra, így ilyen hatásköri vita már nincs az iskolával, amellyel most már annyira szoros az együttműködés, hogy félévente két technikaórát is a házban tartanak, ilyenkor az ötödikes gyerekek a kerti munkákban vehetnek részt, majd megtanulhatják a lekvárkészítést is. A tervek szerint az ilyen technikaórák száma jövőre nőni is fog.

A különleges, bazsalikomos, sütőtök-, sárgarépa-, céklalekvárokból tavaly már a bécsi adventi vásárba is jutott, a bevétellel ismét a házat segítve, amely bevételeiből fizeti az internetet, és hat fiú futball-tanfolyamát.

Kettő fiú különösen ígéretes. Hogy az egészséges motivációnak vagy a magyar foci rákfenéjének biztos jele-e, hogy egyikük a dicséretek nyomán felkiáltott, „milliókat fogok keresni”, azt mindenki döntse el maga. Az azonban biztos, hogy ha sikerülne őket a sport révén pályára állítani, azzal mindenki nyerne.

„Nehéz mérni, hogy eredményes-e a munkánk. Mindegyik gyerek nagyszerű és tehetséges, és biztos, hogy amíg itt vannak, nem kallódnak céltalanul” – persze az 5-17 éves gyerekek közös programjainak megszervezése nem könnyű. De a heti egy táncórán majdnem mindannyian részt vesznek, segítenek a kertben, tavasztól az udvarban is sokat játszanak, bent pedig olyan filmeket néznek meg, amelyek elgondolkodtatók, és otthon talán nem találkoznának velük.

Most a két nyolcadikos, ballagó lány búcsúztatására készülnek közös énekes, táncos bemutatóval.

Délután pedig meleg ételt kapnak, ami legalább annyira fontos, mint a hasznos időtöltés. A hét elején ezért inkább nehezebb, táplálóbb ételeket kapnak. „A hét vége felé már utolérik magukat, jöhetnek a könnyebb ételek.”

Persze, eleinte híre ment, hogy ez a hely az éhenkórászoké, néhány szülő tartott attól, hogy stigma lesz, ha a házba jár a gyereke. „Ma már ez egy közösség, és a gyerekek büszkék rá, hogy ők nemadomfelesek” – mesélt a változásról Éva és Papp Szabolcs, a Nemadomfel szóvivője, aki önmagában is a „nemadomfelesség” tökéletes jelképe lehetne. A székelyföldi születésű, 36 éves férfi félévesen gyermekbénulást kapott, egy rosszkor, lázas betegen kapott, épp gyermekbénulás elleni oltástól. Erre egy a millióhoz volt az esélye, de megtörtént, lába fejlődése így elmaradt, kerekesszékes lett.

Húszévesen aztán úgy döntött, Magyarországra jön. Önkéntes munkát vállalt Baján, amiről már csak akkor szólt szüleinek, amikor biztos volt, hogy mehet, nem akarta, hogy lebeszéljék. Később Szegedre került, egy cégnél dolgozott, megismerte feleségét, ma három gyermek boldog apja. A Nemadomfel egy rendezvényen figyelt fel rá, ahol korábbi munkahelye képviseletében jött és szólalt fel. Ezután hívták az alapítványhoz, ahol már tíz éve dolgozik szóvivőként, szervezőként.

Évával együtt úgy látja, hogy

„Még százezer ötletem van” – mondta Éva, a következő feladatnak azt tartva, hogy sikerüljön a nagykamaszokat is bevonni a foglalkozásokba. Több hetedikes lány az iskolából már jelezte, hogy dolgoznának a házban. Sok elballagó ugyanis az általános iskola után se nem tanul tovább, se nem dolgozik, csak kallódik. Innen jött Éva újabb terve, egy önismereti foglalkozás szervezése, ahol az általános iskolából kikerülők feltérképezhetik, hogy mit is szeretnének kezdeni magukkal, mi az a terület, amely érdekelné őket annyira, hogy tovább is tanuljanak érte.

Hogy ez mennyire fontos, azt jelzi az is, hogy egyre több a 15-16 éves lányanya a környéken – néha ez kisebb családi háborúskodáshoz vezet –, ami miatt könnyen elveszíthetik az esélyüket arra, hogy ne kiszolgáltatott felnőttekké váljanak. „Ha egynek sikerül utat mutatnunk, hogy legyen jövője, már megérte.”