Index Vakbarát Hírportál

Saját gyártású kisfilmekkel segíti az Emmi az óvodások hazafias nevelését

2018. augusztus 9., csütörtök 06:47 | aznap frissítve

Az óvodások hazafias nevelését saját gyártású kisfilmekkel segíti majd az Emberi Erőforrások Minisztériuma, közölte honlapján a tárca.

A közlemény szerint a módosított Óvodai nevelés országos alapprogramjának elsődleges célja az óvodáskorú gyermekek egészséges fejlődésének elősegítése. A miniszter útmutatása szerint azonban ennek az egészséges életmódra nevelés mellett fontos része "a játékos formában történő lelki nevelés, a szülőföldhöz kötődés".  

Az alapprogram ezért az óvodai nevelés mindennapi gyakorlatába illeszti a magyar népmesék, versek és mondókák, hagyományőrző népi játékok, dalok megismerését. A tárca azt ígéri, hamarosan  minden magyar óvodába eljuttatják a Magyar Népmesék ajándékcsomagot, az óvónők pedig ingyenesen férhetnek hozzá módszertani-digitális tartalmakhoz a Nemzeti Köznevelési Portálon. Ezekre a fejlesztésekre a 2019-es költségvetés jövőre további 500 millió forintot ad. 

Nagyné Szabó Erika, a Nemzeti Pedagógus Kar Óvópedagógiai tagozatának elnöke a Népszavának azt mondta: a nemzeti nevelés eddig is megfelelően működött az óvodákban, ennek erősítése helyett ő inkább a digitális készségek fejlesztésére vagy óvoda és az iskola közötti átmenet javítására helyezte volna a hangsúlyt. 

Az Emmi közleménye szerint az egészséges életmódra való nevelés jegyében "a harmonikus, összerendezett mozgás kifejlődését is" segíteni akarják, valamint a testápolás, az étkezés, az öltözködés, a pihenés, a betegségmegelőzés és az egészségmegőrzés szokásainak megtanítását. A program része a környezettudatos magatartás, a természet védelméhez és megóvásához kapcsolódó szokások kialakítása is.

A 2019-es költségvetésben emelkedik az óvodák működtetési támogatása is, amely a jelenlegi évi 81 700 forint/főről 97 400 forint/fő összegre növekedik. 

Rovatok