Index Vakbarát Hírportál

Cser Ágnes nem lökdösődött az EDDSZ kongresszusán

2018. augusztus 12., vasárnap 18:54 | aznap frissítve

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletét, amely nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségében bűnösnek mondta ki Gaskó Istvánt, a Liga Szakszervezetek korábbi elnökét. 

Gaskó István 2012 januárjában két munkatársával részt akart venni a szakszervezeti szövetségéhez tartozó Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) kongresszusán, de az eseményt biztosító őrző-védő szolgálat nem engedte be őket. Gaskó szavai szerint dulakodás és lökdösődés alakult ki, amelyben Cser Ágnes, "az EDDSZ vitatott státuszú elnöke is részt vett". A bíróság most jogerősen kimondta, hogy Cser Ágnes nem vett részt a dulakodásban.

Az ügy előzménye: 2011decemberében a  Fővárosi Ítélőtábla megsemmisítette a Cser Ágnes 2010-es EDDSZ-elnökké választásáról szóló kongresszusi határozatot. Az EDDSZ ezután bejelentette kilépését a Gaskó által vezetett Liga szakszervezeti szövetségből. Gaskó ezután úgy nyilatkozott, az EDDSZ-nek nincs jogerős elnöke, így a kilépés sem jogszerű.  

Rovatok