Index Vakbarát Hírportál

A Jobbik csendben besegít a baloldal jelöltjének

2018. augusztus 14., kedd 14:04 | aznap frissítve

Nőttek a baloldal által támogatott Németh Angéla győzelmi esélyei a szeptember 30-ai XV. kerületi időközi polgármester-választáson. Ezt a választást azért kellett kiírni, mert az eddigi polgármester, a DK-s Hajdu László parlamenti képviselő lett.

Az alpolgármestere, Németh Angéla egy helyi civil szervezet színeiben indul, de jelezte már a támogatását az MSZP, a DK, a Párbeszéd, sőt, még a Liberálisok is. A Fidesz a korábbi polgármesterét, László Tamást indítja.

A Jobbik elnöksége kedden arról döntött, hogy nem indít saját jelöltet a XV. kerületben. "A Jobbik az Állami Számvevőszék törvénysértő bírsága miatt nem tud minden egyes időközi választáson jelöltet állítani, nehéz pénzügyi helyzetünkben át kell gondolnunk, hogy hol mérettetjük meg magunkat" – közölte a párt.

A jobbik jelezte, hogy ez nem jelenti, hogy támogatnák Németh Angéla polgármester-jelöltségét, mivel

a Jobbik nem tartja alkalmasnak a XV. kerületi polgárok képviseletére.

Arról, hogy a Jobbik kit ajánl támogatói figyelmébe, az elnökség később hoz döntést. "A döntést a jelöltek programjai alapján fogjuk meghozni". A Jobbik a lépésével a nem-támogatás ellenére is segíti Németh Angélát, aki ezzel egyértelműen a legesélyesebb ellenzéki jelöltté lépett elő, és még néhány jobbikos szavazatra is ráhajthat.

A Momentum hétfőn az Azonnalinak jelezte, hogy már július folyamán arról döntött, hogy a rákospalotai kampányban "semmilyen módon nem vesz részt, nem állít jelöltet, és nem is támogat egyetlen jelöltet sem". Ez értelemszerűen szintén segítheti Némethet.

Az LMP szóvivője, Kanász-Nagy Máté pedig azt mondta a lapnak, hogy nem állnak be Németh mögé, mert "elég egyértelmű, hogy a Demokratikus Koalíció sakkfigurája, akit mozgatnak a táblán". Ezzel együtt még nem döntött az LMP, hogy indít-e saját jelöltet, esetleg támogat-e más indulót.

Budapest XV. kerülete – az országos tendenciákkal ellentétes módon – a baloldal számára ideális terep. A DK-s Hajdu Lászlónak 2014-ben sikerült megnyernie a polgármester-választást, majd a parlamenti választásokon győzött.

Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.

Rovatok