Index Vakbarát Hírportál

Hamarosan sokan nem kapnak enni a déli határon lévő tranzitzónában

2018. augusztus 23., csütörtök 11:09 | aznap frissítve

Bement a déli határon lévő tranzitzónába Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, hogy megnézze, mi zajlik ott. A Facebokon azt írta: a 250 férőhelyhez képest 68-an voltak, és az egész egy viszonylag jó minőségű börtön képét nyújtja (ahol Hadházy képei alapján játszótér is van). 

A személyzet udvariasan körbevezette, majd a tábor igazgatója is megérkezett. Hadházy a tranzitzónába zsemlét is vitt magával, miután az elmúlt hetekben kiderült: a magyar hatóságok az ott folyó eljárás bizonyos pontjain nem adnak enni az ott várakozó embereknek.

A politikus a Facebook-posztban azt írja: az igazgató elmondása szerint most  nincsen éheztetett menedékkérő, korábban valóban voltak olyanok, akik néhány napig nem kaptak élelmet, de "nekik voltak tartalékaik". Néhány étkezés kihagyása után újra kap élelmet az az afgán nő is, aki a mai hírekben szerepelt. Az igazgató ugyanakkor azt mondta Hadházynak, hogy

a törvény szerint rövidesen sokan lesznek ellátás nélkül hagyott menekültek a tábor területén. 

Az eljárás lépései ma így néznek ki:

A menekült előtt innentől két lehetőség marad: 

  1. Ha kivárja az idegenrendészeti eljárás végét, akkor rendezetten, hivatalosan, papírokkal adják vissza Szerbiának. Csakhogy Szerbia nem veszi vissza őket. Ekkor a magyaroknak elvileg a menedékkérőt valódi, magyarországi táborba kellene vinnie, ahol valódi menekültügyi eljárást kellene lefolytatni, azaz alaposabban meg kellene vizsgálni, hogy az illető illegális bevándorló-e vagy valódi menekült.
  2. Ha nem várja ki a kitoloncolást, és maga megy vissza Szerbia felé, akkor az utolsó lehetőséget is elveszti, hogy valóban elbírálják érdemben a kérelmét az automatikus elutasítás helyett. Ráadásul ezzel Magyarország gyakorlatilag kényszeríti, hogy Szerbiába is illegális határátlépőként érkezzen meg újra.

Hadházy szerint a fentiek alapján látható: ha nem adnak enni az érkezőknek, azzal a 2. lehetőségre akarják rávenni őket.

Hét éheztetett menedékkérő miatt már felszólította a strasbourgi bíróság a magyar államot, hogy adjanak enni az embereknek a tranzitzónában. Ennek ellenére a magyar állam nem változtat a gyakorlatán. A jogvédőknek így minden alkalommal újra a bírósághoz kell fordulniuk.

Cikkünkre szokatlan módon gyorsan reagált a Kormányzati Tájékoztatási Központ. Közleményükben ezt írják: a tranzitzónában tartózkodó menekültek ügyét felvállaló "Helsinki Bizottság nyilatkozata nem más, mint a Soros-szervezetek újabb hazugsága, lejárató akciója." A közlemény így folytatódik:

A magyar törvények világosak, kimondják, hogy minden migránsnak, aki menedékkérő státuszban tartózkodik a tranzitzónában, jár és biztosított az ellátás, amire éves szinten fejenként több mint 700 ezer forintot áldoz a magyar állam. Amennyiben azonban a menedékkérő kérelmét elutasították, el kell hagynia a tranzitzónát, erről is egyértelműen rendelkeznek a jogszabályok.

(Borítókép: Huszti István / Index)

Rovatok