Index Vakbarát Hírportál

Gyerekeivel ment játékokat lopni egy apa Salgótarjánban

2018. augusztus 24., péntek 11:12

Lopás és kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat a Balassagyarmati Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki két lányával és egy nővel ment lopni egy salgótarjáni áruházba tavaly decemberben – írja az MTI.

Bóna Gyula, a Nógrád Megyei Főügyészség vezetője pénteken elmondta, a vád szerint az elkövetők 2017. december 20-án akartak konzolos játékokat lopni egy áruházból, méghozzá egész furfangos módon:

A pénztár vonalánál aztán kiderült, annyira mégsem volt mesteri a terv, mert a biztonságiaknak az elejétől fogva gyanús volt a dolog, így végig figyelték a nőt, rögtön fel is tartóztatták, aztán kihívták a rendőröket.

A férfit korábban már büntették ugyanilyen ügyben, így rá végrehajtandó, a nőre pedig  felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását, a két fiatalkorú vádlottal szemben pedig próbára bocsátást és pártfogó felügyelet elrendelését indítványozta.

Rovatok