Index Vakbarát Hírportál

Hatályba lépett a bevándorlási különadó

2018. augusztus 25., szombat 13:35

Hatályba léptek a bevándorlási különadó rendelkezései – írja az MTI.

Ezt a Pénzügyminisztérium közleményben jelentette be, amelyben azt írják, a bevándorlási különadót "a bevándorlást segítő tevékenység támogatása" után kell fizetni. Az első, augusztusról szóló bevallást szeptember 15-ig kell benyújtani, és a 25 százalékos mértékű adót is eddig az időpontig kell megfizetni.

Ahogy a bevándorlási különadót részletesen bemutató cikkünkben írtuk, az új adónemmel több komoly gond is van, mert bár a politikai célja – a kormánynak nem tetsző tevékenységet végző civil szervezetek megszorongatása – világos, az már kevésbé, hogy pontosan milyen esetekre vonatkozik vagy milyen konkrét tevékenység után fogják beszedni, és a szöveg minősége is hagy maga után kívánni valót, jogilag nehezen értelmezhető.

A minisztérium szerint a bevándorlási különadót elsősorban annak a szervezetnek kell megfizetnie, amelyik a támogatást nyújtja, kötelezettsége teljesítéséről pedig tájékoztatnia kell a támogatottat is. A Pénzügyminisztérium szerint ha ez a nyilatkozattétel elmarad, akkor a támogatott válik adóalannyá. Ebben az esetben a támogatás felhasználását követő hónap 15. napjáig kell az adót megállapítania, bevallania és megfizetnie.

A támogatónak az anyagi támogatás – például az átutalt pénzösszeg, az átadott ingóság – összege, értéke után kell megfizetnie az adót, ha pedig a támogatott válik adóalannyá, akkor a terhet a "bevándorlást segítő tevékenység" költsége után kell kiszámítani. Az adó mértéke mindkét esetben 25 százalék.

A minisztérium indoklása szerint "a magyar költségvetésnek sokba kerül, hogy az országnak folyamatosan védekeznie kell az illegális migráció és annak következményei ellen. A törvényhozás ezért döntött úgy, hogy azok a szervezetek, amelyek az illegális migrációt segítik, bevándorlási különadó formájában járuljanak hozzá a közös terhek viseléséhez".

Az új adófajta legfontosabb célja a minisztérium közleménye szerint nem az adóbevételek növelése, hanem a tevékenység visszaszorítása, de a különadóból származó összes bevétel címkézett bevétel, azaz kizárólag határvédelmi feladatok ellátására használható fel – írják.

Rovatok