Index Vakbarát Hírportál

50 milliós óvadékkal kerülhetne szabadlábra Czeglédy

2018. augusztus 27., hétfő 09:30

50 millió forintos óvadék ellenében szabadlábon védekezhetne tovább Czeglédy Csaba. A szegedi bíróság döntése ellen azonban a Csongrád Megyei Főügyészség fellebbezett, szerintük indokolt volna fenntartani a volt szombathelyi önkormányzat egykori szocialista képviselőjének előzetes letartóztatását, amely szeptember 5-én jár le. Ha  döntés alapján Gyurcsány Ferenc egykori ügyvédje a következő négy hónapra házi őrizetbe kerülne.

„A főügyészség álláspontja szerint a gyanú tárgyát képező bűncselekmény jellege, bűnszervezetben történő elkövetése, a gyanúsítottak egymáshoz való viszonya, valamint Dr. Czeglédy Csaba büntetőeljárás során tanúsított magatartására figyelemmel enyhébb bírói engedélyes kényszerintézkedéssel sem a bűnismétlés veszélye, sem pedig az eljárás meghiúsításának a veszélye nem küszöbölhető ki.”

Az ügyészség szerint  Czeglédy vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka-közvetítéssel foglalkozott. A bűnszervezet mintegy 6,3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek. A céghálóban részt vevő iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg. Az ügyben 24 gyanúsított ellen folyik eljárás.

Czeglédy tavaly nyáron került előzetesbe, ezután – mivel nem tudott megjelenni az üléseken elvesztette az Éljen Szombathely!–MSZP–DK–Együtt színeiben 2014-ben elnyert mandátumát. Áprilisban indult a parlamenti választáson is, ennek köszönhetően egy időre az előzetesből is kiszabadulhatott, de aztán vissza kellett térnie előzetes letartóztatásába.

Rovatok