Index Vakbarát Hírportál

Banki csalás miatt elítélték a McDonaldsban lövöldöző S. Ábelt

2018. augusztus 27., hétfő 16:06

Kommandósok kíséretében, csukló- és lábbilincsben érkezett meg a Pesti Központi Kerületi Bíróságra a Móricz Zsigmond körtéri lövöldözőként ismert, jelenleg jogerős börtönbüntetését töltő S. Ábel, hogy meghallgassa az ítéletet a különösen nagy értékre elkövetett csalás ügyében, írja a Blikk. A bíróság bűnösnek mondta ki ebben az ügyben is a rabot, halmazati büntetésként két évre ítélték, öt évre felfüggesztve.

S. Ábel volt az, aki joghallgatóként diáktársai megölésével fenyegetőzött, tömeges mészárlásról szóló verseket publikált a blogján, később pedig elítélték, miután egy McDonaldsban fegyverrel többször belelőtt a plafonba.

Most egy harmadik ügyben különösen nagy értékre elkövetett csalással vádolták. A vádirat szerint kétszer is általa hamisított átutalási megbízásokat adott le két fővárosi bankban. A megbízásokon a Magyar Villamos Művek (MVM) Észak-Budai Kogenerációs Fűtőerőmű Kft. ügyvezetőinek aláírása állt, és százezer, illetve ötszázhúszezer euró átutalását kérték az Artmedia-Invest S.R.O. részére, amelynek osztrák banknál vezetett számlaszáma valójában S. Ábelé volt.

„Szeretnék bocsánatot kérni mindazoktól, akiknek ez a cselekmény és az utána lévő eljárás bármi gondot okozott. Köztük vannak a szüleim, akiknek újabb teher ez az ügy, és köszönöm nekik a segítséget az osztrák hatóságokkal való levelezésben” – mondta. Ezután azzal érvelt, hogy a banki szabályzat szerint ilyen átutalás papír alapon nem megrendelhető, így eleve lehetetlen lett volna a csalás.

S. Ábel a bíróság előtt a börtönkörülményeire is panaszkodott, és a Blikk szerint láthatóan nyúzott, megviselt volt. Nehezményezte, hogy nem kaphat otthonról csomagot, és, hogy nem használhat rendszeresen számítógépet, valamint azt is állította, hogy mivel nincs alvilági kapcsolatrendszere, emiatt többet engednek meg maguknak mind a rabok, mind az őrök vele szemben.

Rovatok