Index Vakbarát Hírportál

Utánajárna a bűznek az egyik gyanús hatvani cég

2018. augusztus 27., hétfő 09:40

Hatvanban és környékén már folyamatos az elviselhetetlen bűz, de hogy honnan jön a szag, arra egyelőre senki nem tudja vagy akarja megmondani a választ. A múlt héten mindenesetre a felállított bűzcsapdák borzolták a kedélyeket, és gyanús volt, hogy az egyik ilyen bűzcsapda szőrén-szálán eltűnt. A helyi önkormányzat anélkül, hogy konkrétumokat megfogalmazott volna, azt sugallta, hogy egy környékbeli cég állhat a háttérben.

A cég ugyanakkor közleményt küldött az Indexnek, amelyben cáfolták, hogy bármi közük lenne a bűzcsapda eltűnéséhez, illetve magához a bűzhöz. A Hunviron Kft. végzi a pernyehányó rekultivációját. Mint írják, ők is csak a sajtóból értesültek arról, hogy „a város által kezdeményezett bűzmérésre kihelyezett egyik bűzcsapda eltűnt. Ez megelőzhető lett volna abban az esetben, ha a kihelyezéskor a cégünk Telephelyére is helyeznek el bűzcsapdát" – írja közleményében a cég.

Őket azonban nem keresték meg, írják. Szerintük nyitottak lettek volna arra is, hogy közvetlenül a cég telephelyére tegyék a bűzcsapdát, hiszen „mindig együttműködtünk és a jövőben is mindenben segítségére leszünk a város vezetésének abban, hogy kiderüljön a büdösség oka".

Azért is tartják fontosnak, hogy bizonyítsák,

a bűz nem a telephelyről származik.

Ők is felkértek szakértőket, akik állításuk szerint mindezt igazolták, míg tudomásuk szerint ilyen vizsgálattal  egyetlen másik hatvani és Hatvan környéki cég sem rendelkezik.

A bűzzel kapcsolatban a héten egyeztetések várhatók.

Rovatok