Index Vakbarát Hírportál

Az Alkotmánybíróság visszadobta a slendrián kútfúró törvényt

2018. augusztus 29., szerda 10:19

Alkotmányellenes a vízgazdálkodási törvény júliusban megszavazott módosítása - mondta ki Áder János köztársasági elnök indítványa nyomán az Alkotmánybíróság (Ab) szerdán közzétett határozatában.

Az államfő előzetes normakontrollra vonatkozó indítványa szerint alaptörvény-ellenes a Belügyminisztérium által beterjesztett, a kormánytöbbség által megszavazott, de még ki nem hirdetett törvénymódosítás azon rendelkezése, amely szerint 80 méteres mélységig bejelentés és engedély nélküli létrehozható vízi létesítmény.

Ahogy arról részletesen írtunk, Áder Jánosnak - és vele egyetértve a Magyar Tudományos Akadémia több szakértői csoportjának és bizottságának is - az volt az alapvető problémája, hogy a törvénymódosítás nem határozza a keretfeltételeket. 

A slendrián megfogalmazás és a hatástanulmányok mellett az sem tetszett a köztársasági elnöknek, hogy 

nem történt társadalmi egyeztetés ebben a nagy horderejű ügyben.

Rovatok