Index Vakbarát Hírportál

Az utolsó félévre megduplázták a diákok tandíját a Budapesti Gazdasági Egyetemen

2018. augusztus 30., csütörtök 05:14 | aznap frissítve

Meglepve értesültek arról a Budapesti Gazdasági Egyetem hallgatói, hogy az utolsó, gyakorlati félévükben 115 ezer forint helyett 230 ezer forint tandíjat kell fizetniük. A beiratkozásukkor ugyanis szerződésükben az szerepelt: erre az időszakra csak az önköltség 50 százalékát kell befizetniük. Az egyetem azt állítja: a nyáron egy szenátusi döntéssel egységesítették a díjakat, a kiadásaik ugyanis nem változnak amiatt, hogy a diákok egy része ekkor a gyakorlati idejét tölti.

A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) 2014-2015-ben felvett hallgatói a beiratkozáskor olyan szerződést írtak alá, amely szerint az utolsó, szakmai gyakorlattal töltött félévben csak a fele tandíjat kell megfizetniük: 230 ezer forint helyett 115 ezret. Az egyetem azonban időközben megváltoztatta a feltételeket és sokakat meglepett, hogy most mégis a teljes tandíjat kéri erre az időszakra is. 

A már évek óta az egyetemre járó hallgatók meglepve vették tudomásul, hogy július első napján egy új szabályzatot töltöttek fel nekik az egyetem elektronikus tanulmányi rendszerébe (Neptun), amely szerint az utolsó félévre is a teljes összeget kell befizetniük. Augusztus 5-én aztán meg is jelent ehhez a 230 ezer forintos befizetendő összegről szóló számla.

A változtatás legalább 200 hallgatót érint.  

Megkerestük az egyetem vezetését, az ugyanis kifejezetten szokatlan, hogy az évekkel ezelőtt szerződésbe foglalt feltételeket menet közben megváltoztatják. A BGE szerint nincs szó arról, hogy megváltoztatták volna a diákok szerződését.

A diákok eredeti szerződésében is az szerepelt, hogy a teljes önköltséget kell fizetniük minden félévben, csak eddig 50 százalékos kedvezményt adtak nekik a gyakorlati félévre. Most annyi történt, hogy ezt a kedvezményt eltörölték.  

Az egyetem szenátusa június 29-én, tehát az egyetemi félév legvégén fogadta el az új Hallgatói Követelményrendszert (HKR), amely július elsején hatályba is lépett. Erről az egyetem szerint különböző fórumokon tájékoztatták is a hallgatókat. A BGE honlapjára felkerült egy kivonatolt tájékoztató az új feltételekről, és az információk megjelentek a kari ügyfélszolgálatok közösségi oldalain is, amelyek a hallgatók számára elérhetőek.

Az új hallgatói követelményrendszer szabályozza az önköltség fizetését is. Ez a változtatás az egyetem hallgatói önkormányzatával egyeztetve történt, írta az egyetem.

Az új szabályzatból így kikerült az a rendelkezés, amely szerint a gyakorlati félévben csak az önköltség 50 százalékát kell megfizetni. Emiatt a már egyetemre járó hallgatókra is vonatkozik az, hogy minden félévre a teljes önköltséget (tandíjat) meg kell fizetni, függetlenül attól, hogy ilyenkor a hallgatók egy külső cégnél vagy az egyetem  valamelyik gyakorlóhelyén töltik a féléves összefüggő szakmai gyakorlatukat.  

A hallgatókat nemcsak az döbbentette meg, hogy eredeti szerződésük megváltozott. Sokan azt sem értik, miért kell teljes tandíjat fizetniük, ha ezt a félévet lényegében nem az egyetemen töltik. Az egyetem szerint a  változást többek közt az indokolta, hogy az önköltségnek összhangban kell lennie azzal az összeggel, amit az állam a nem tandíjas hallgatók tanulmányai után fizet félévenként. Az egyetem fő indoka ez:

mivel az önköltség az intézmény működéséhez, fenntartásához való hozzájárulás a hallgató részéről, ennek összege nem kerülhet az alapján meghatározásra, hogy a hallgató az adott félévben mennyi időt tölt az intézményben.

A sajtóiroda válasza szerint az egyetem működési költségeinek zöme állandó jellegű, "a hallgatói létszám kismértékű ingadozása kiadásainkat érdemben nem befolyásolja". 

Az egyetem emellett azzal érvel, hogy az új szabályzatban számos, a hallgatók számára kifejezetten kedvező változtatást hajtottak végre. Az önköltséges hallgatók már korábban is kaphattak támogatást az egyetemtől a Biztos Jövő Ösztöndíjból. Most új ösztöndíjakat is létrehoztak. A külföldi egyetemi részképzésre menő Erasmusos diákok például kaphatnak a Mobilitás Kiegészítő Ösztöndíjból, és  tanulmányi (ösztönző) és szociális (méltányossági) alapon vannak egyéb megpályázható források is. 

Az egyetem annyi könnyítést is ad, hogy az önköltséges hallgatóknak a félév elején csak a tandíj 45 százalékát kell befizetniük, a fennmaradó részt pedig félév közepéig kell rendezniük. Az egyetem kérdésünkre még azt írta: "A mostani helyzetben is vizsgáljuk annak lehetőségét, hogy miként tudunk segíteni azoknak a hallgatóknak, akiknek nem volt lehetőségük felkészülni a kedvezményrendszer megváltozásával járó terhekre."

Megkerestük az ügyben Aáry-Tamás Lajost, az oktatási jogok miniszteri biztosát. Ő kérdésünkre annyit mondott: több hasonló ügyben járt el az elmúlt években. Ha a hallgatók megkeresik, ezt az ügyet is kivizsgálja. 

Vegyük át még egyszer

Cikkünk megjelenése után az egyetem újabb közleményt küldött. Ennek szövege a következő: „ A cikkben megjelentekkel ellentétben a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) a hallgatókkal érvényben lévő szerződését nem módosította, az abban meghatározott önköltségi díj továbbra is érvényes a hallgatók tanulmányai végéig. Az elmúlt években a BGE igyekezett könnyíteni a hallgatók terhein, ezért a szabályozási környezet adottságait kihasználva korábban kedvezményt adtunk az önköltségre vonatkozóan a gyakorlati félév alatt. A most bevezetett új Hallgatói Követelményrendszer (HKR) a korábbi önköltségre vonatkozó általános kedvezményt törölte el. Fontos kiemelni azonban, hogy a kedvezményt rászorultsági alapon továbbra is lehet igényelni, illetve az új HKR arról is rendelkezik, hogy hallgatóinkat a továbbiakban bővülő ösztöndíjlehetőségekkel segítjük. Emellett az Egyetem – ahogy ezt hallgatói felé is jelezte - vállalja, hogy az eddig beérkezett és az esetleges további visszajelzések alapján még e tanév elején létrehozza azokat a megoldásokat, amelyek a szabályzatváltozás által érintett hallgatóink számára megkönnyítik tanulmányaik sikeres folytatását.”

Rovatok