Index Vakbarát Hírportál

A Magyar Alvás Szövetség is megszólalt az óraátállítással kapcsolatban

2018. szeptember 2., vasárnap 13:10 | aznap frissítve

"Az évi kétszer történő óraátállításnak az EU-ban várható megszüntetése alvás-egészségügyi szempontból pozitív fejlemény. Az alvás és az ébrenlét évezredeken át kialakult természetes ritmusának, a cirkadián ritmusnak a mesterséges (intézményes) megzavarása ugyanis az emberi szervezetre negatívan ható fáziseltolódási következményekkel jár" - írta közleményében a Magyar Alvás Szövetség. 

A folytatásban felsorolják, hogy miért nem jó átállítani a szervezetet:

Az alváskutatás, a napszakos ritmusok jelentőségének és szerveződési mechanizmusainak feltárásáért adott 2017-es élettani Nobel-díj, a baleseti statisztikák és még sok minden más arra tanít bennünket, hogy az órákat nem célszerű átállítani, sem pedig a korán kelést erőltetni, vagyis az eredeti, az időzónánknak megfelelő idő visszaállítása lenne a legésszerűbb döntés élettani, egészségügyi szempontból. Évezredek óta élünk ebben a rendszerben, és ez a jelenlegi téli időszámításnak felel meg - írták. 

A nyári időszámítás bevezetése, az eredeti és csillagászati szempontokon is alapuló téli helyett, azt jelentené, hogy a korai kelést, télen, sötétben is erőltető időszámítás lépne érvénybe, mely szerint decemberben az első iskolai tanórák vagy munkaórák idején még teljes sötétség uralkodna kint, és a pirkadat legtöbbünket a munkahelyünkön érne.

- olvasható a közleményben. Vagy is, az alvásszövetég szerint jó, hogy az EU-ban eltörölni készülnek az óraátállítást, csak nem a nyári időszámítást kellene átállítani, hanem a télit. 

Az emberek akaratának megfelelően meg kell szüntetni az évenként kétszeri óraátállítást, és át kell térni az állandó nyári időszámításra – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken a ZDF német országos közszolgálati televíziónak.

Az Európai Parlament (EP) februárban kezdeményezte az óraátállítás szükségességének felülvizsgálatát, és kérte a Bizottságot, hogy vizsgálja ki az óraátállítás eltörlésének lehetőségét. A javaslat szerint maradna a nyári időszámítás, tehát nem kellene egy évben kétszer tekergetni az órákat.

Az óraátállítás hatásairól itt írtunk bővebben.

Rovatok