Index Vakbarát Hírportál

Kitüntetné Badacsonytomaj a fiatal borász gyilkosait elfogó biztonságiakat

2018. szeptember 11., kedd 11:48

A hétvégén számoltunk be róla, hogy egy fiatal füredi borász halt meg egy badacsonyi parkolóban az alsó büfésor mögött. Az eset szombatra virradóan történt, egy fiatal társaság beszélgetett egy parkolóban, amikor egy autó be akart hajtani a behajtani tilos tábla ellenére, és éppen oda akart állni, ahol a társaság állt. Ebből konfliktus lett, és az autóban ülő két nagydarab férfi kiszállt, majd a társaság egyik tagját nagyon durván ütni kezdték. A fiatal férfi nem mozdult már a földön, amire a két, autóból kiszállt férfi el akart hajtani, de a közben odaérő biztonságiak megállították őket. A fiatal újraélesztését rögtön megkezdték, de végül a később kiérkező mentők sem tudták megmenteni az életét. A rendőrség időközben letartóztatta a két férfit

A település képviselő-testülete két nappal később testületi ülést tartott, ahol határozatot hoztak több dologról is a közbiztonsági kockázat csökkentése érdekében. 

A határozatban azt írják, Badacsonytomaj képviselő-testülete őszinte részvétét fejezi ki az áldozat hozzátartozóinak. Emellett leírják, a testület az ügyben a direkt felelősséget nem érzi, illetve meg is szeretnék várni a rendőrségi vizsgálat eredményét, majd az abban szereplő megállapításokat figyelembe venni a jövőbeli munkájuk során. De addig is a következő intézkedéseket hozzák:

A szeptember 9-i ügyben a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés miatt folytat nyomozást, az ügyészség a közleményben úgy fogalmaz, hogy a két gyanúsított "ittas állapotban Badacsony egyik központi parkolójában egy közlekedési konfliktus miatt kialakult vita során több alkalommal testszerte megütötték és megrúgták a sértett férfit, aki a földre kerülve eszméletét vesztette. Életét a helyszínre érkező orvosi segítség sem tudta megmenteni."

Kardos Gábor, a Balatoni Kör szóvivője szerint Badacsony-alsó része évek óta csúszott egyre lejjebb, de idén durvult el igazán a helyzet. Az igénytelenség, ami itt megnyilvánult (a kínálatban és az alsó, part menti rész általános állapotában) egyre több balhés alakot vonzott. Gyakoriak lettek a verekedések az alsó büfésornál, ami mögött a parkolóban történt a szombati eset. De Laposa Bence borász, helyi képviselő is hasonlóan nyilatkozott, szerinte a településnek ezen a részén a szórakozóhelyi kínálat egy része sajnos sokszor olyan közönséget vonz, akik között és akik miatt az utóbbi időben egyre több balhé, verekedés van.

Rovatok