Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó: Csalás, koncepciós eljárás, kicsinyes bosszú

2018. szeptember 12., szerda 16:15

Az Európai Parlament döntése a Sargentini-jelentés elfogadásáról a bevándorláspárti politikusok kicsinyes bosszúja - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.

Szerinte a dokumentum elfogadásával Magyarországot és a magyar embereket azért ítélik el, mert "bebizonyítottuk, hogy a migrációra nincs szükség és a migrációt meg lehet állítani".

Csalással született

Szijjártó Péter szerint a döntés csalással született, mert az európai szerződések egyértelmű rendelkezéseit figyelmen kívül hagyva a tartózkodó szavazatokat nem számolták bele a végeredménybe. A szükséges jogorvoslati lehetőségeket áttekintik - tette hozzá.

A jelentés elfogadásának jogi hátteréről itt írtunk

Bevándorláspárti többség

A külügyminiszter kiemelte: a döntés újabb világos bizonyítéka annak, hogy az EP-ben masszív többségben vannak a bevándorláspárti politikusok. "Azt is tudtuk, de ma be is bizonyosodott: az Európai Néppártban (EPP) is többségben vannak a bevándorláspártiak."

Lelepleződött a koalíciókötés

Szerinte minden kétséget kizáróan lelepleződött a szándék egy május utáni koalíciókötésre, amelynek értelmében a liberálisok, a szociáldemokraták és a néppártiak most Magyarországot elítélő csoportjai között egy bevándorláspárti koalíció jönne létre azzal a céllal, hogy május után is bevándorláspárti politikát folytasson az EU, és legyen lehetőség bevándorlókkal elárasztani a kontinenst.

A miniszer úgy vélte, a döntésben szerepet játszott, hogy a döntéshozók tudták: Magyarország migrációpárti politikát soha nem fog elfogadni, végrehajtani, a magyarok világos döntést hoztak, hogy Magyarország soha nem lesz bevándorlóország.

Minősített hazugságok

Szijjártó Péter kijelentette: "minősített hazugságokkal van tele" a jelentés, ez egy "bevándorláspárti vádirat" Magyarországgal szemben. A kormány a cáfolatát tényszerűen egy 108 oldalas dokumentumban minden EP-képviselőnek eljuttatta, de a vita bebizonyította, hogy a tények nem számítottak".

Szerinte 69 megállapítás van a jelentésben, amelyből 13 olyan ügyre vonatkozik, amelyeket már elrendeztek. Ezeket újranyitja a jelentés, vagyis azt mondja, hogy felesleges megállapodni az uniós intézményekkel, mert egy másik intézmény bármikor újranyithatja az ügyet - mutatott rá.

Koncepciós eljárás

Szijjártó úgy látja, koncepciós eljárás zajlott, mert Sargentini úgy állította össze a jelentést, hogy hivatalos delegáció nem érkezett Magyarországra, kizárólag a kormány ellen nyíltan állást foglaló NGO-k véleményét vette figyelembe, és csalással fogadták el a dokumentumot.

Szijjártó Péter kiemelte: azért harcolnak, hogy olyan EP, Európai Bizottság és EPP legyen, ahol a bevándorlást ellenzők vannak többségben.

Szerdán megszavazta a magyar jogállamisági helyzetről szóló Sargentini-jelentést az EP, a plenáris ülésen 448 igen szavazattal, 197 ellenében, 48 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők a dokumentumot.

Nyitókép: Illyés Tibor/MTI

Rovatok