Index Vakbarát Hírportál

A békési megyegyűlés lemondásra szólított fel EP-képviselőket a Sargentini-jelentés miatt

2018. szeptember 16., vasárnap 14:21

A Békés megyei közgyűlés az európai politikai színtérre lépve egyhangúlag elfogadott egy határozatot, amelyben elítélik a Sargentini-jelentés elfogadását. A Beol.hu tudósítása alapján (amelyet a 168 óra vett észre) a kormánypárti Zalai Mihály azt mondta az ülésen, hogy a Sargentini-jelentés elfogadásával "olyan kedvezőtlen folyamatok indulhatnak el, amelyek minden Békés megyében élő ember számára negatív hatással lehetnek". 

Érdekes, hogy arról beszélnek a megyei fideszesek, hogy elfogadták a Sargentini-jelentést, miközben Magyarország kormányának az a határozott álláspontja, hogy nem fogadták el.

Az egyhangú szavazást követően (amelyen ellenzéki képviselők nem vettek részt) a Békés megyei közgyűlés lemondásra szólította fel az ellenzéki magyar EP-képviselőket. 

Az ülésen szóba került a Békési utak állapota is. Beszámolót tartott Virág Mihály, a Magyar Közút Zrt. képviseletében, és elmondta, hogy a békési utak "70 százalékának burkolata nem megfelelő vagy rossz, 15-15 százalék van jó és megfelelő, valamint tűrhető állapotban". Azt is elmondta, hogy tavaly egy kilométer utat sem újítottak fel a megyében. 

Rovatok