Index Vakbarát Hírportál

A Fidesz bevette a Jobbik fellegvárát is

2018. szeptember 16., vasárnap 22:14

Tiszavasvári története során először a Fidesz győzött a polgármester-választáson a vasárnap tartott időközin. A Jobbik nem hivatalos jelöltje, a függetlenként induló városi jegyző hiába nyert a 10-ből hét szavazókört.

Szőke Zoltánt, a Fidesz–KDNP jelöltjét választották Tiszavasvári polgármesterének a vasárnap tartott időközi voksoláson – értesült elsőként a Szabolcsi hír.  A jobbikos Alfahír pedig a nem hivatalos eredményt is közzétette: eszerint szoros versenyben, 1897-1676 arányban győzte le a fideszes Szőke Zoltán a független, ám a Jobbik nem hivatalos jelöltjének tartott Badics Ildikót.

Az eredmény történelminek mondható, hiszen a városban még sosem tudott győzni a Fidesz polgármester-választáson. Legutóbb kétszer is a Jobbik győzött, előtte pedig az MSZP volt erős a településen.

Érdekesség, hogy a független Badics a 10 szavazókörből 7-et megnyert, ám a Fidesz a maradék három szavazókörben nagyobb arányban tudott nyerni. Például a 10-es szavazókörben, ahová a hírhedt Széles utcai romatelep is tartozik, 75 százalékos Fidesz-győzelem született, írta az Alfahír.

Később Ostorháziné Kórik Zsuzsanna, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város aljegyzője is közölte, hogy Szőke Zoltán lett a polgármester. Az érvényes szavazatok száma 4546 volt. A választáson öten indultak:

Az időközi választást azért kellett kiírni, mert az eddigi, jobbikos polgármester lemondott. Fülöp Erik tavasszal a Jobbik listájáról bejutott a parlamentbe, és az országgyűlési munkát választotta.

A pártok közül ezúttal csak a Fidesz–KDNP állított jelöltet, a húsz éve önkormányzati képviselő Szőke Zoltánt. Négy éve politizál a Fidesz tagjaként, és mint az Abcúg helyi kampányról szóló riportjából kiderült, „egyszerű, kétkezi melósként" hirdette magát a szórólapjain.

Négy független jelölt indult még, közülük egyértelműen kiemelkedett Badics Ildikó, a település jegyzője, akit a Jobbik és a most távozó jobbikos polgármester jelöltjének tartottak.

A Jobbik hivatalosan az ÁSZ-büntetés miatt nem indult el ezen a választáson, Badics azonban nem hagyott kétséget afelől, hogy az eddigi jobbikos polgármester munkáját kívánja folytatni, az Alfahíren megjelent, kampányban adott interjújában legalábbis elég dicsérően szólt Fülöp Erik tevékenységéről.

A kampány dinamikájából látszott, hogy leginkább Badics és Szőke között dől el a küzdelem, vagyis a kérdés arra egyszerűsödött le, hogy a Jobbiknak sikerül-e megőriznie a városvezetést, vagy a Fidesznek sikerül-e a város történetében először győznie a polgármester-választáson.

Ez utóbbi történt, ami azt jelenti, hogy folytatódik a Fidesz április óta látható győzelmi sorozata, amelyet csak a balmazújvárosi polgármester-választás és a mezőtúri szocialista győzelem tudott megszakítani.

Legutóbb még 52 százalékkal nyert a jobbikos

2014-ben Fülöp Erik 52 százalékkal nyert, 2602 szavazatot kapott. Akkor két független ellenfele volt, a második helyen végzett Hosszú József 46 százalékkal, 2315 szavazatot begyűjtve maradt le mögötte.

Az áprilisi parlamenti választáson a Jobbik az országos eredményénél jobban szerepelt a városban. A szavazókörök többségét Fülöp megnyerte a Fidesz jelöltje, Vinnai Győző ellen, bár a teljes választókerületet Vinnai simán hozta (47-35 százalékra Fülöp előtt).

Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.

Rovatok