Index Vakbarát Hírportál

Visszavonul a politikától Christian Kern volt osztrák kancellár

2018. szeptember 18., kedd 18:04

Visszavonul a politikától Christian Kern. Pártja, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) kedden erősítette meg a volt osztrák kancellár erről szóló döntését.

Az 52 éves Christian Kern 2016 júniusa óta állt a párt élén, 2017. december 18-ig töltötte be a kormányfői tisztséget, írta összefoglalójában az MTI.

A tavaly októberi parlamenti választásokon elszenvedett vereség után az Osztrák Néppárt (ÖVP) élén álló Sebastian Kurz vette át tőle a miniszterelnöki posztot, Christian Kern pedig az ellenzék vezetője lett. A visszavonulásáról szóló döntés előtt széles körben arra számítottak, hogy a politikust megerősítik pártelnöki tisztségében a párt október 6-i kongresszusán.

Az APA osztrák hírügynökség tudósítása szerint az SPÖ-ben azonban hatalmi harc alakult ki Christian Kern és az egykori védelmi miniszter Hans Peter Doskozil között. Utóbbi, akit a napokban választottak meg a szociáldemokraták burgenlandi vezetőjévé, élesen bírálta az SPÖ vezetősége és bázisa által már jóváhagyott pártprogramot, és óvott egy "zöld-baloldali fundamentalista politikától".

Politikai pályája előtt Christian Kern állami vállalatoknál futott be karriert. 2010 és 2016 között az osztrák vasutak (ÖBB) elnöke volt. 2016 tavaszán Werner Faymanntól vette át az SPÖ és a kormány vezetését.

Vezetése alatt a szociáldemokraták 26,9 százalékot szereztek a 2017-es választásokon, de a bevándorlásellenes politikájával népszerűbb ÖVP megelőzte őket. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint az SPÖ jelenleg 28 százalékos támogatottságot élvez.

Christian Kern Ausztria eddigi legrövidebb ideig hivatalban lévő kormányfője, és a szociáldemokrata párt élén is ő töltötte az eddigi legkevesebb időt.

Rovatok