Index Vakbarát Hírportál

Kósát beidéztetné az ezermilliárdos csengeri asszony

2018. szeptember 21., péntek 15:27 | aznap frissítve

Helmeczy László, a csalással vádolt csengeri nő, Sz. Gáborné ügyvédje azt mondta a Zoom.hu-nak, hogy a nő több oldalas írásos vallomást tett. A nő kitart amellett, hogy létezik az ezermilliárdos vagyon, aminek közjegyző előtt hitelesített sorsát Kósa Lajos volt miniszter kezébe adták.

A nő szerint azért kért kölcsön összességében kb 50 embertől "kölcsönöket", hogy a hagyatéki eljárás költségeit ebből finanszírozhassa, de mint Helmeczy a vallomást idézve elmondta, mindent vissza akart fizetni. Volt, akitől több tételben 100 milliót csalt ki.

A nő vagyonát zár alá veszik, de az ügyvéd szerint az ezermilliárdos örökségen kívül a nőnek nem sok vagyona van. A vallomásban az ügyvéd szerint az is szerepel, hogy Kósa Lajos volt miniszter kiutazott vele Svájcba a hagyatékot intézni, ezért most is azt kérte, hogy a nyomozás során tanúként hallgassák meg a politikust is.

A nőt Helmeczy szerint amúgy rendkívül megviselik a történtek, 44 kilogrammra fogyott le, üzleti vállalkozásai bedőltek. Amúgy már régebben.

Rovatok